Kelet Hírei Keresztény Testvéreinknek

Szegedi Szent György ortodox templom                                             

Szeged, Kazinczy u. 7.

2019. március – április

___________________________________________________________________________

Isten és ember szolgálatában fáradhatatlan, szent, csodatévő Kronstadti János atya (†1908) „Életem Krisztusban” c. naplója 2014-ben jelent meg magyar nyelven, az Odigitria és a Jel Kiadó közös gondozásában. Egy-egy fejezetéből idézzük tanítását 2019. évi Hírleveleinkben. Január-februári Hírlevelünkben „Haragról és a gőgről” olvastunk. Most pedig:

„Ítélkezésről és szeretetről”

A legfőbb az életben: fáradozz a kölcsönös szeretetért, és senkit se ítélj meg. Minden ember saját magáért ad számot Istennek, te azonban nézz magadba! Óvakodj a haragtól! … Az ember iránti megvetés a Teremtőt is érinti; ezért ne merészelj ilyen és ehhez hasonló szavakat használni: „Nem tetszik nekem ennek az embernek az arca, még ha jó ember is lehet.” Ez ördögi gyűlölet Isten teremtménye iránt, ördögi szitok. Gondolj arra, hogy valamennyi ember Isten képmása, s minden dicsősége belül, a szívében van. Az ember az arcra tekint, Isten azonban a szívet vizsgálja. Senki miatt semmiért se táplálj haragot a szívedben, semmilyen okból se vess meg senkit! „Az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez” (1Pt 4,8). Ha valóban alázatos szeretnél lenni, tartsd magad mindenkinél alantasabbnak: hiszen minden nap, minden órában lábbal tiprod az Úr törvényét, vagyis magát az Urat. 

Gyakorta idézd emlékezetedbe, hogy benned van a rossz, nem pedig az emberekben. Ilyen, valóban őszinte meggyőződéssel megőrzöd magad számos bűntől és szenvedélytől. Legtöbbször az a bajunk, hogy a bennünk rejlő rosszat másnak tulajdonítjuk. Isten hosszan tűrő és jóságos hozzád: ezt naponta sokszor tapasztalhatod. Légy te is hosszan tűrő és jóságos a testvéreid iránt, teljesítsd az apostol szavait, aki a szeretetről mindenekelőtt így szól: „A szeretet hosszan tűrő, jóságos” (vö. 1Kor 13,4). Szeretnéd, ha az Úr szeretetével megörvendeztetne? Örvendeztesd meg hát te is mások szívét gyöngéd szeretettel és kedves bánásmóddal! … Ne bosszankodj, ha vétkeznek ellened, ha megsértenek, ne tedd szóvá indulattal felebarátod mindenféle bűnét, és ne ítéld meg őt, mint ahogyan ez szokásunk. Mindenki magáért ad számot Isten előtt, minden embernek van lelkiismerete, hallja Isten igéjét, ismeri az ő akaratát − vagy a könyvekből, vagy a másokkal folytatott beszélgetésekből. Különösképpen ne nézz rosszindulattal a feljebbvalóid vétkeire, amelyekhez nincs közöd; mindenki „tulajdon urának áll, vagy bukik” (Róm 14,4); te azonban a saját bűneidet, saját szívedet tedd jobbá… Gondolj csak Isten Bárányára, aki magára vette az egész világ bűneit. „De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” (Jak 4,12) – a bűnök, a gyarlóságok, a hibák miatt? Mindenki „tulajdon urának áll, vagy bukik”.  Neked azonban, keresztény szeretetből, mindenképpen elnézőnek kell lenned a felebarátod gyarlóságaival szemben, meg kell gyógyítanod rosszaságát, szívének erőtlenségét (minden fagyosság, minden szenvedély: erőtlenség) szeretettel, kedvességgel, szelídséggel, alázattal, amiként magadnak is ezt kívánod másoktól, amikor hozzá hasonló erőtlenségben vagy. Hiszen kivel ne fordulnának elő mindenféle gyöngeségek? Ki az, akit a leggonoszabb ellenség megkímél? Uram, semmisítsd meg az ellenség minden ellenünk irányuló cselvetését! Hol lehetne helye a küzdelemnek, az aszkézisnek és az erényeknek, ha nem volna a rossz, amit a felebarátunk tesz velünk, ha nem bántanának meg bennünket? Hol lehetne hely a sértések elviselésére, a szelídség és az alázatosság számára? Látod, el kell viselnünk a legkülönfélébb rosszat, azért hogy megmutassuk erényünket, és elnyerjük a koszorút.

(Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban. II. Az emberek. A világ. (Ford. Havasi Á.) JEL – Odigitria, Budapest, 2014)

+

A Feltámadt Krisztus sebeiről                                       

(Olvasandó: János 20,19-31)

Bár a feltámadt Krisztus teste megdicsőült test, hiszen úgy jött el, hogy „az ajtók zárva voltak”, a sebei megmaradtak! Nem szégyelli megalázkodását. Az ember, ha valami rangján aluli munkát végez, szégyelli, örül, ha megszabadulhat tőle. Ő nem akart megszabadulni értünk történt megalázkodása jeleitől. Úgy viseli őket, mint a győzelem jelképeit. Nikolaosz Kabaszilasz írja „Élet Krisztusban” c. könyvében:

Tamás apostol hitre jut

„Két dolog van, amely elárulja azt, akiben szeretet van a másik iránt. Az egyik, hogy minden lehetséges módon igyekszik jót cselekedni azzal, aki szeretetének tárgya. A másik, ha a szükség megkívánja, kész bármit elszenvedni érte. A kettő közül az utóbbi tűnik a szeretet sokkal erősebb bizonyítékának… Krisztus pedig nemcsak belehalt a sebeibe, hanem miután feltámadt, és megdicsőült testben megjelent, amelyen már nem fog a romlandóság, mégis megtartotta a sebeit. „A testén viseli a sebhelyeket – írja -, és velük jelenik meg az angyalok szeme előtt. Ékességként viseli őket, és örvendezve mutatja, milyen rettenetes dolgokat szenvedett. Miközben elveti mindazokat a jegyeket, amelyek a test sajátjai, és spirituális testet ölt, melynek nincs súlya, kiterjedése, amelynek nincsenek fizikai akadályai, semmiképpen sem akarja elvetni a sebhelyeket. Az ember iránti szeretete folytán ragaszkodik hozzájuk, mivel általuk találta meg azt, aki elveszett volt, akkor ragadta meg azt, akit szeretett, amikor halálos sebeket kapott… Úgy tűnik, mintha újra és újra arra vágyna, hogy szenvedhessen értünk… Vajon mi fogható ehhez a szeretethez?… Kit fogott el valaha is ilyen szeretet-mánia bármilyen szépséges dolog iránt, hogy miatta nemcsak megengedi, hogy szeretetének a tárgya halálra sebezze – és közben nem hagy fel azzal, hogy a hálátlant szeresse – hanem még meg is tartja e sebeket ékességként. Mindez nemcsak szeretetének, hanem igen nagy megbecsülésének is bizonyítéka, mivel a legnagyobb megtiszteltetést jelenti, hogy emberi természetünk leggyarlóbb vonásait sem szégyelli, hanem azokkal a sebhelyekkel ül királyi trónusán, amelyeket az emberi gyarlóság ejtett rajta.”

Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük… Egyetlen emberért megismétlődik a Húsvét! Milyen nagy Isten szeretete, figyelme, alázata az ember iránt! Senkit sem vet meg, sem a bűnöst, sem ha hitetlent: „Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.” (18,10) „Nyújtsd ide az ujjadat – szólt az Úr Tamáshoz -, nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Légy hívő, megbízható, olyan, aki a másikban is megbízik, légy hűséges Istenhez és emberhez egyaránt! Mert Isten is hűséges: „Hűséges az Isten, aki által meghívást nyertetek Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe.” (1Kor 1,9) Az ő beszéde és a róla való beszéd hiteles, megbízható, igaz mindörökre: „Igaz beszéd ez, s teljes hitelt érdemlő: azért jött el Krisztus Jézus erre a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket. Ezek között az első én vagyok.” (1Tim 1,15)

„Hittél, mert láttál, boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Az Úr nem azért mondta ezt, hogy Tamást megfossza a boldogságtól, hanem azért, hogy megvigasztalja azokat, akik nem látják őt, mégis hisznek. Sokan mondják: „Boldogok, akik láthatták az Urat.” Ő pedig azt mondja, az igazi boldogság, nem látni és hinni: A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. (Zsid. 11.) Az igazi boldogság: nem csodát várni, jelenést, jeleket, kinyilatkoztatást, hanem hittel elfogadni a szent apostolok tanúságát. A szeretetett tanítvány sem várt Krisztus megjelenésére, csak bepillantott az üres sírba, és „hitt”… (Jn 20,8) Boldogok vagyunk mi, ha ugyanígy hiszünk, mivel tudjuk, életünk nem méltó arra, hogy jelenést, jeleket, kinyilatkoztatást várjunk, hanem hívő szívvel és alázattal, teljes bizalommal arra az apostoli tanúságtételre alapozzuk hitünket, amelynek középpontjában Jézus feltámadásának hirdetése állt: Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek…” (1Pt 1,8)

+

Feltámadás napja van, örvendezzünk az ünnepélynek, és öleljük meg egymást! Mondjuk: „Testvérek”, azoknak is, akik gyűlölnek minket, bocsássunk meg mindent a feltámadásért, és így kiáltsunk: Krisztus feltámadt halottaiból, halállal eltiporván a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozván!

(Húsvéti sztichirák)