A MORISZ (Magyarországi Ortodox Ifjúsági Szövetség) két tábort is tart az idén az ország egyik legszebb, védett vidékén, a Gemenci Erdei Iskolában. Az elsőt 15-20 év közötti fiataloknak, augusztus 10-13. között, amelyik már véget is ért, a másodikat 7-14 éves iskolásoknak, augusztus 13-18. között. A szervezők az idei hittantáborokat az „egyház szentségeinek” szentelték. A foglalkozásokat több, a magyar és a szerb egyházmegyéből érkezett pap vezeti. Mind a nagyobbaknak, mind a kisebbeknek bőven jut szabad idejük arra, hogy a napi hittan órák, szentek élete olvasások mellett színes programokban vegyenek részt: kiránduljanak, túrázzanak éjszaka, vetélkedjenek, játsszanak, kézműves mesterségek fogásaival ismerkedjenek.
Az ifi-tábor résztvevői – tizenhárom fiatal fiú, lány és a szervezők – augusztus 12-én, vasárnap a szegedi, Kazinczy utcai Szent György templomban vettek részt szent liturgián, amit a szegedi hívők nagy örömmel és szeretettel fogadtak. A vasárnapi istentiszteletet közös ebéd, majd egy másfél órás beszélgetés követte a házasságról, amelyre jó, ha ortodox keresztény fiatalok időben és alaposan felkészülnek. Pár képpel is megörökítettük ezt a szép, nyári találkozót.
Irgalomról, adósságról, elszámolásról
(A MORISZ pörbölyi ifi-tábora lakóinak köszöntésére,
2018. augusztus 12-én, vasárnap)
(Olvasandó: Mt 18,21-35)
Urunk példabeszéde azzal kezdődik, hogy van egy Királyunk. Egyetlen Királyunk. Nincs más Istenünk, sem más Megváltónk, más vallásunk! Tisztelünk minden vallást, de csak addig, amíg nem akarja elvenni a miénket. Tiszteljük az emberek által hozott törvényeket – de csak addig, amíg nem akarják semmissé tenni a mi Királyunk törvényeit.
A Király el akart számolni szolgáival! Mindnyájukkal. Mindnyájan az ő szolgái vagyunk. Csak az övéi vagyunk. Mindnyájan rá hallgatunk, az ő parancsaira várunk. Azt tesszük, ami kedves előtte, és ha valaki, vagy éppenséggel saját lelkünk olyan valamit kér tőlünk, ami neki nem tetszik, nem tesszük. Ez az igazi szabadság: az örök Király parancsait teljesíteni. És az igazi bölcsesség: mert kivétel nélkül mindnyájunkkal el akar számolni.
Mind adósai vagyunk? Idősebb korúak, fiatalok, mindnyájan, minden ember? Gondoljuk csak meg, szüleinknek nem vagyunk adósai? Nem tartozunk nekik hálával? Miért? Azért, mert azt akarták, hogy meglássuk e csodás világot. Azért, mert szeretnek bennünket, neveltek, nevelnek, tanítanak és taníttatnak minket. Még azért is, ha olykor haragszanak ránk. Azért haragszanak, mert szeretnek, és azt akarják, hogy minél jobb emberek és keresztények legyünk! Legfőképpen pedig a keresztségért tartozunk nekik hálával. Mert születésünk után ez volt a legfőbb jó, amit velünk tettek. Krisztus Urunkhoz és Szent Egyházához kötöttek minket.
Kétség nem férhet hozzá, tartozunk a szüleinknek. Akkor Istennek még inkább tartozunk! Hálával, azért, mert közénk jött Jézus Krisztusban, megmutatta, milyen az igazi emberi, keresztény élet. Azért, mert földi útja során mindenkit meggyógyított, aki hozzá fordult! Senki sem távozott tőle üres kézzel. És ma sem távozik egyetlen lélek sem, aki hallgat rá, aki utánozza, aki követi parancsait. Azért tartozunk neki hálával, mert harmadnapra feltámadott, és örök életet ígért mindazoknak, akik köntösébe kapaszkodnak. Azért, mert a szentségekben, már itt a templomban, a szent liturgián örök életben részesít bennünket.
Hálával tartozunk tehát Istennek! Hogyan rójuk le a hálánkat? Úgy, hogy utánozzuk őt. Mert valójában ez a Hagyomány: Istennek és legjobb tanítványainak, prófétáinak, apostolainak, szentjeinek, vértanúinak az utánzása. Pénzbe sem kerül, csak szeretetbe, figyelembe, erőfeszítésbe. Ha valamit Isten, vagy szüleink, vagy bárki más kér tőlünk – kivéve, ha bűn lenne, amit kérnek -, tegyük meg. És tegyünk valamivel többet, mint amire megkértek. Hiszen a példázat szerint a Király is többet tett, mint amire adós szolgája kérte: ez csak türelmet kért tőle, hogy mindent megfizethessen, ám a Király egész adósságát elengedte. Ha már szívesen, jó kedvvel, szeretettel tesszük mindazt, amire megkérnek minket, már az is sokkal több annál, mint amire kértek. A másik, könnyű feltétele hálánk lerovásának: ha megbántanak bennünket, szívből megbocsájtunk! Mert ő sem a visszafizetésen gondolkodott a kereszten, hanem így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek (Lk 23,34)!”
I. T.
