Hírlevél Keresztény Testvéreinknek

Szegedi Szent György ortodox templom                 

Szeged, Kazinczy u. 7.

2017. március-április

____________________________________________________________

Gondolatok Szír Szent Efrém nagyböjti imájáról

Miért olyan fontos a szír szent nevéhez fűződő nagyböjti ima az ortodox keresztények számára? Azért, mert igen hasznos lelkiismeretvizsgálatra és ebből születő imádságra tanít a böjti időszakban. Mindenekelőtt, ha el akarjuk kezdeni a jót tenni, el kell távolítanunk ennek akadályait. Erre buzdít a zsoltárosköltő:

Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd! (LXX Zsolt 33 (34),15)

Az első rossz, amitől meg kell szabadulnunk: a restség. Az a lelkiállapot, amikor valami ezt súgja nekünk: „Úgyse tudsz változtatni azon, amin szeretnél, kár az erőfeszítésért, hiábavaló minden vesződség. Láthatod, erőfeszítéseidnek eddig sem lett semmilyen eredménye!” Nyilvánvaló, hogy a restség a kishitűséggel és a félelemmel is rokon. Könnyen vezet pesszimizmushoz, letargiához, csüggedéshez, közönyhöz. Hazug állapot, mivel a sátán a hazugság atyja, és azt hazudja, nem érdemes semmit sem csinálni, nem is vagy erre képes, és nincs is rá remény! Az igazhívő keresztények közösségeit viszont azok újították meg, akik kedvező vagy kedvezőtlen időkben egyaránt merték Urukat, Jézus Krisztust kompromisszumok nélkül követni és megvallani.

A másik rossz, amit el kell hagynunk, az első ellentéte, a másik véglet: a kíváncsiság, helyesebben annak szülőanyja: a túlbuzgóság. Ámde a túlbuzgóság szelleme lehet ártatlan, jó szándékú is. Ez az, ami miatt az Úr Jézus figyelmezteti Mártát:

„Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.” (Lk 10,41-42)

Ám lehet nem jó szándékú is, amiről viszont Pál apostol ír a Tesszalonikieknek:

Hallottuk azonban, hogy egyesek izgágán élnek köztetek, nem dolgoznak semmit, és hiábavalóságokkal töltik idejüket. (3,11)

Már az ókori bölcsek is tudták, hogy a végletek valójában azonosságok, azaz egyformán károsak. Hésziodoszhoz fűződik a mondás, hogy „mindenben legjobb a helyes mérték”.

A harmadik dolog, ami akadálya a jó cselekvésének, és amitől szabadulnunk kell: a hatalomvágy. Ez sok esetben nem is tudatos bennünk. Ám ha az életem nem Isten felé irányul, ha nem ő az „én életem Ura és Uralkodója”, ha nem elsősorban az örök értékek felé törekszem, elkerülhetetlenül önzővé válok, én-központúvá, a magam ura és uralkodója leszek, saját világom abszolút középpontja, minden dolgot a saját igényeim, saját vágyaim, saját akaratom és ítéletem szerint fogok értékelni. Én vagyok az első helyen, én töltöm be saját életemet, így a másik embernek nem jut igazi hely az életemben. Míg, ha visszavonulok a második, helyesebben a harmadik helyre, a másikat is be tudom engedni az életembe. Mert az első Isten lesz, a második az én felebarátom, és utána következem én.

Végül van egy utolsó ellenfelünk, amitől szabadulni szeretnénk, a hanyagság, a hanyag beszéd, magyarán: a szófecsérlés. Az élővilágból egyedül az ember van megáldva az artikulált beszéd képességével. Ahogy A. Schmemann atya mondja, ez az „istenképiség pecsétje az emberben”. Hiszen magát Istent is így jellemzi János evangélista:

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. (Jn 1,1)

Mivel a beszéd különleges adomány, különleges áldást rejt magában, de megfontoltság és mérték nélkül veszélybe is sodorhat! Ezzel kapcsolatban is van intelem az előbb idézett zsoltárban:

Ki az, aki élni akar, s jó napokat kíván látni? Őrizd meg nyelvedet a gonosztól, s ajkad ne beszéljen csalárdságot! LXX Zsolt 33 (34),13-14

Amilyen mértékben szabaddá válunk a rossztól, olyan mértékben leszünk képesek a jót kérni és megtenni.

Az első jó, amit kérünk: a mértékletesség. A józan önmérséklet, amit már az ókoriak is számon tartottak, és amin Platón szerint „az élvezeteken és a szenvedélyeken való uralmat” kellett érteni. A „teljes, az ép gondolkodást”, ami a keresztény gyakorlatban egyenlővé vált a testi és lelki tisztaságra való törekvéssel. Ilyen „józanság” birtokában volt Szent Pál, amelyről a helytartó előtt tett tanúságot:

„Nem vagyok én esztelen, kegyelmes Fesztusz, hanem az igazság és a józanság szavait mondom.” (ApCsel 26,25)

Az apostol szerint ilyenek kell lennie a püspöknek is:

Igaz beszéd ez: aki püspökségre vágyik, derék dolgot kíván. Éppen azért a püspöknek feddhetetlennek, egyszer nősült férfinak, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, vendégszeretőnek, tanításra alkalmasnak kell lennie. (1Tim 3,2)

A másik jó, amit kérünk: az alázat. Csak az alázat képes arra, hogy „énünk” hátralépjen, és elfogadja az igazságot, a jobb és teljesebb igazságot, lemondva saját igazságáról. Elfogadja a dolgokat úgy, ahogyan vannak, elfogadja a másik embert, úgy, ahogyan van. Ennélfogva lesz képes arra, hogy a másikat megszeresse, a szeretet pedig lehetővé teszi, hogy a maga valóságában meg is ismerje. Így vezet az alázat Isten igazságának elfogadásához, az elfogadás révén Isten szeretetéhez és a szeretet által Isten megismeréséhez. Amennyire ez Isten teremtménye számára lehetséges:

Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.”  (Jak 4,6.)

A harmadik jó, amit kérünk: a türelem. A bukott ember türelmetlen, mivel magát nem látja, de a másikat látja, és kész őt elítélni. A másik embert és környezetét saját akarata szerint akarja formálni, és amikor ez nem sikerül neki, türelmetlenné válik. El akar érni valamit, de ha ez kudarcba fullad, elfogja a türelmetlenség. Ám ha Isten felé fordul, ha közelebb kerül Teremtőjéhez, türelmesebb lesz, mivel az a végtelen tisztelet fogan meg benne minden teremtett lény iránt, amely Isten kivételes tulajdonsága. Micsoda türelemről tett tanúságot a Teremtő, amikor az őt és övéit üldöző Sault elviselte, sőt, a damaszkuszi úton „kiválasztott edényévé” tette!

A legutolsó jó, amit kérünk, az erények erénye, minden erény koronája, minden lelki erőfeszítés célja: a szeretet.

Most tehát megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet. (1Kor 13,13)

Ez a legnagyobb és új parancsolat, amelyről az Úr ezt mondta:

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt. (Jn 13,34-35)

Végül még maradt egy utolsó veszély, és ezzel kapcsolatos a nagyböjti ima befejező kérése:

„Add, Uram, hogy megláthassam saját vétkeimet, és ne ítéljem el a testvéremet”.

Az utolsó veszély, hogy már érzem Isten segítségét, kegyelmét, érzékelem a lelki előrehaladást, de nem tudom nem látni a testvéremet, aki eddig csupán csekély, vagy semmilyen előrehaladást sem tett. Nem elég tehát látni saját vétkeimet, mert még ez a látszólagos erény is fordulhat gőgbe, hanem a másik elítélésétől is őrizkednem kell:

Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni! (Lk 6,37)

+

„Vágyakozással és szeretettel imádkozzatok Istenhez,

nyugodtan, szelíden, lágyan, kényszer nélkül.”

Áthoszi Porfíriosz atya tanításai

Maga az Úr tanít meg az imádságra

Az ember az örömet és boldogságot a mennyben keresi. Mindenkitől és mindentől távol keresi az örökkévalóságot, Istenben igyekszik megtalálni az örömet. Isten titok. Isten csend, végtelen, minden. A lélek mindenütt a menny felé törekszik, minden ember valamilyen mennyei dolgot keres. Minden teremtmény Isten felé fordul, még ha öntudatlanul is.

Értelmeteket mindig feléje fordítsátok! Szeressétek az imát, a beszélgetést az Úrral! Az Úr, a Vőlegény Krisztus iránt érzett szeretet, szerelem minden. Legyetek méltók Krisztus szeretetére! Kapcsoljátok be az ima világító lámpáját, hogy ne a sötétben éljetek, hogy lelketeket az isteni fény árassza el. Krisztus megjelenik majd lényetek legmélyén. Ott, a mélységben, ott található Isten országa. „Az Isten országa bennetek van” (Lk 17,21).

  Imádság csak a Szentlélekkel lehetséges. Ő tanítja meg a lelkünket arra, hogyan imádkozzon. „Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Róm 8,26). Nem kell erőfeszítéseket tennünk. Szóljunk Istenhez alázatos szolgaként, kérlelő és könyörgő hangon. Akkor imánk Istennek tetsző lesz. Álljunk istenfélelemmel a Megfeszített színe elé, és így szóljunk hozzá: „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!” Ez mindent elmond. Ha az ember értelme az imádság felé fordul, a másodperc törtrésze alatt elérkezik az isteni kegyelem. Az ember eltelik kegyelemmel, és mindent más szemmel lát. Csak az a fontos, hogy szeressük Krisztust, az imát és az elmélkedést. Az emberi erőfeszítés csupán egy apró milliomodrésze az ima egészének.

  Az ima előtt imával kell felkészíteni a lelkünket. Imát az imáért. Hallgassátok meg, mit mond a pap csendes imájában az isteni liturgia során, mialatt az apostoli olvasmányt felolvassák.

  „Ragyogtasd fel szívünkben, emberszerető Uralkodónk, a Te Istenséged ismeretének tiszta világosságát, és nyisd meg értelmünk szemét a Te evangéliumi tanításaid megértésére. Oltsd mibelénk a Te boldogító parancsolataid félelmét, hogy legyőzve minden testi vágyat, lelki életre térjünk, mindenben a Te tetszésed szerint gondolkodva és cselekedve; mert Te vagy a mi lelkünk és testünk megvilágosodása, Krisztus Isten, és Néked zengünk dicsőséget a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké.”

(Áthoszi Porfíriosz atya tanításai. III. Az imáról. Odigitria – Jel, Budapest 2014)

+

Szent György nagyvértanú imája

(szenvedése előtt, melyre kis haladékot kért, hogy ezt elmondhassa)

Uram és Istenem, Te vagy, akihez születésemtől fogva tartozom, és akibe minden reményem vetettem; Te vagy, aki bátorságot adtál nekem és felkészítettél e küzdelemre; Te, aki édes reményem vagy, ígéret, akiben nem csalatkozom, a szent lelkek állhatatos szerelme; Te, aki figyelmesen vizsgálod szívünk szándékait, és teljesíted kívánságainkat, mielőtt kérésünkkel Hozzád fordulnánk; kérlek, segíts, hogy e küzdelem, amelyet neved megvallásáért vállaltam, sikeres véget érjen, és fogadd magadhoz lelkemet; és ha sértetlenül megóvod a gonosz szellemektől, számláld azok közé, akik kezdettől fogva örvendeznek Benned. Bocsásd meg, Uralkodóm, ennek a népnek mindazt, amit tudatlanságból ellenem elkövetett, és méltasd őket arra, hogy valóban megismerhessenek Téged, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

+

Levélcím: H-6720 Szeged, Kazinczy u. 7. Tel. 06 62 420-397. Email: szentgyorgyvertanu@gmail.com