HÍRLEVÉL KERESZTÉNY TESTVÉREINKNEK
Szegedi Szent György ortodox templom
Szeged, Kazinczy u. 7.
2015. augusztus-szeptember
Csak egyvalaki a jó…
(Olvasandó: Mt 19,16-26)
Istenfélő, erkölcsös, komoly gondolkodású ember a gazdag ifjú. Egészen biztos, mai társadalmunkban is az elkötelezett kisebbséghez tartozna: „Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Szilárd értékrendje van. Tudja, az élet Istentől való ajándék, az embernek az a hivatása, hogy mindenkor a jót, az erényt kövesse, a rosszat pedig elkerülje. Végső és legfontosabb célja az üdvösség, az örök élet elnyerése. Ám az Úr belelát lelkébe, és így válaszol: „Csak egyvalaki a jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat.” Bármennyire is a jót igyekezünk tenni, a mi jóságunk relatív, viszonylagos Isten jóságához képest. Miért? Azért, mert hol örömmel tesszük a jót, hol kötelességből, olykor pedig zúgolódva, bosszankodva. Változó érzéseinket, hangulatainkat követve. Olykor türelmesek vagyunk, olykor pedig felettébb türelmetlenek. Van olyan nap, amikor sokat olvassuk a Szentírást, máskor napokig ki sem nyitjuk. Egyik nap szívesen és hosszan imádkozunk, máskor rövidebben és kötelességből. Jóságunk tehát hullámzó. Ezért „csak egyvalaki” nevezhető igazán jónak — az Isten. Nem azért mondja ezt az Úr a gazdag ifjúnak, hogy kedvét szegje a jó cselekvésében, hanem azért, hogy szerénységre, alázatra nevelje. Hiszen amikor a második törvénytábla parancsairól hall, így válaszol: „Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?” Inkább így illett volna válaszolnia: „Mindezeket, bár magam gyarló ember vagyok, Isten kegyelméből igyekeztem megtartani…”
Miért a második törvénytábla parancsait sorolja fel az Úr? Azért, mert könnyű kimondanunk, „szeretem Istent”, akit nem látunk. Iránta való szeretetünket ezért azzal kell bizonyítanunk, hogy mindenben a jót igyekszünk tenni felebarátunkkal, akit viszont látunk. Akkor Isten elhiszi nekünk, hogy őt is szeretjük:
„Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” (1Jn 4,20)
Végül így szól az Úr: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek… Azután jöjj, kövess engem.” Erre az ifjú szomorúan távozott. Kérdése tehát őszinte volt, nem kísértő szándékból fakadt. De mivel tökéletességre törekedett, a tökéletességre törekvők válaszát kapta. Kiderült, mégsem az örök élet elnyerése a legfontosabb kérdés életében. A vagyonhoz való kötődés megelőzte Isten iránti vonzalmát. Az Úr Jézus nem azt kívánja tőlünk, hogy adjuk el mindenünket, mondjunk le a családról, vonuljunk a pusztába. Van, akit erre is elhív. Hanem arra figyelmeztet, vigyázzunk keresztény értékrendünkre, hogy semmi se előzhesse meg életünkben a legfontosabbat: Istent, az ő evangéliumi szavát, annak teljesítését, és az ő Országának elnyerését.
I. T.
+
Áthoszi Porfíriosz atya életéből (†1991)
Gyermek voltam és tanulatlan, amikor a Szent Hegyre kerültem
Amikor a Szent Hegyre kerültem, … gyermek voltam, no meg tanulatlan. Nem tudtam rendesen olvasni, csak szótagolva. Az atyák – két testvér, Panteleímon, a lelkiatyám és Joaníkiosz atya – megkérdezték tőlem: – Tudsz olvasni? – Kicsit tudok – válaszoltam.
Szombat este volt. Odaállítottak zsoltárt olvasni. Elkezdtem félénken olvasni az első zsoltárt:
– Bol….dog……az…..a…..fér….fi….ú…. Szótagolva olvastam.
– Jól van, gyermekem, most hadd olvassak én – mondta Joaníkiosz atya – majd legközelebb te olvasol. Feltette a szemüvegét, és olvasni kezdett: „Boldog az a férfiú, aki nem jár a gonoszok tanácsában….
El tudjátok képzelni, mennyire szégyelltem magam! Az esetből levontam a tanulságot: meg kell tanulnom olvasni! Azonnal hozzá is fogtam, hogy megvalósítsam. Minden szabadidőmet… arra fordítottam, hogy a Zsoltároskönyvet, az Újszövetséget vagy a napi kánonokat olvassam, mégpedig azért, hogy a nyelvem megoldódjon, és a számtalan ismétlés eredménye az lett, hogy hamarosan kívülről tudtam az egész Zsoltároskönyvet. Még éjjel is folytattam a tanulást.
Úgy éreztem, mintha nem is a földön, hanem a mennyben járnék
Egyik éjszaka, pár nappal azután, hogy a Szent Hegyre érkeztem, virrasztó istentiszteletet tartottak a Szentháromságnak szentelt küriakonban. A remeteségünk „búcsúja” volt. Az atyák még az este a templomba mentek, engem pedig a cellámban hagytak, hogy aludjak. Még kicsi voltam, és úgy gondolták, nem bírnám ki reggelig, ameddig a virrasztás tart. Éjfél után bejött Joaníkiosz atya és fölébresztett: – Gyere, öltözz, megyünk a templomba!
Azonnal rendbe szedtem magam, és három perc múlva a templomnál voltunk. Engem engedett előre. Először voltam a templom belsejében! A lélegzetem is elállt! A templom tele volt szerzetesekkel, akik istenfélelemmel és figyelemmel álltak ott. A csillárok mindent fénybe borítottak, megvilágították a falakon és az állványokon lévő ikonokat. Minden ragyogott! A mécsesek égtek, tömjén illatozott mindenhol, megindító énekhang töltötte be az éjszaka földöntúli szépségét. Félelemmel vegyes áhítat töltött el. Úgy éreztem, mintha nem is a földön, hanem a mennyben járnék. Joaníkiosz atya intett, hogy menjek előre, és hódoljak az ikonok előtt. Én azonban moccanni sem tudtam… Kézen fogott, én pedig szorosan belé kapaszkodtam, odamentem az ikonokhoz, és hódoltam előttük. Ez volt az első élményem. Egy életre a lelkembe vésődött. Sohasem fogom elfelejteni.
(Áthoszi Porfíriosz atya élete. II. Szent Hegy, Kafszokalívia, 1918-1925)
+
Isten dicsérete
Milánói Szent Ambrus (†397) imája
(a régi magyar hagyományból)
Téged, Isten, dicsérünk, Téged Urunknak vallunk;
Téged, örökkévaló Atya Istent az egész föld magasztal.
Hozzád minden angyalok, Hozzád az egek és minden hatalmak,
Hozzád a Kerubok és a Szeráfok szüntelenül kiáltják:
Szent, Szent, Szent az Úr Isten Szavaoth!
Megtelt az ég és a föld a Te dicsőséged magasztosságával.
Téged az apostolok dicsőséges kara,
Téged a próféták dicséretes száma,
Téged a vértanúk ragyogó serege dicsőít.
Téged a Szent Egyház vall az egész földkerekségen:
A mérhetetlen felségű Atyát, az imádandó,
valóságos és egyszülött Fiadat
és a Vigasztaló Szentlelket.
Te vagy, Krisztus, dicsőség Királya,
örökkön élő Fia az Atyának;
Te a megváltáshoz emelve az embert,
nem vetetted meg a Szűz méhét;
Te legyőzvén a halál fullánkját,
megnyitottad a hívőknek a Mennyek Országát;
Te az Isten jobbján ülve,
az Atya dicsőségében,
hisszük, hogy eljössz ítélkezni.
Téged kérlelünk hát, segíts a Te szolgáidnak,
akiket drága Véreddel megváltottál.
Méltasd őket, hogy a szentjeiddel együtt
számláltassanak a Te örök dicsőségedben.
Üdvözítsd, Urunk, a Te népedet,
és áldd meg a Te örökségedet.
Kormányozd és magasztald fel őket mindörökre.
Minden napon áldunk Téged,
és dicsérjük a Te nevedet minden időkben
és mindörökkön örökké.
Méltass minket, Urunk, hogy ezen a napon
bűntelenül maradhassunk meg.
Irgalmazz nekünk, Urunk, irgalmazz nekünk.
Legyen, Urunk, a Te irgalmad mirajtunk,
amiképpen bíztunk Tebenned.
Urunk, Tebenned bízunk,
meg ne szégyenüljünk mindörökké. Ámen.
+
Levélcím: H-6720 Szeged, Kazinczy u. 7. Tel. 06 62 420-397. Email: szentgyorgyvertanu@gmail.com