(Frissítve: 2019. július 9.)
Az epilepszia betegségével kapcsolatos jegyzethez keresgéltem anyagot az interneten, amikor a „Kamasz Panasz” c. weblapon, többek között, a következőkre bukkantam:
„Szent Pál rohamai igen pontosan dokumentáltak. Útban Damaszkusz felé egy éles fényvillanást látott maga körül, lováról a földre zuhant. Látását egy időre elvesztette, nem tudott sem inni, sem enni. Egyes kutatók szerint Pálnak eksztatikus epilepsziás rohamait követően érzékelési és arcideg-problémái voltak.”
Eddig az idézet. A fenti „Kamasz” weblap egy kanadai honlapra hivatkozott (epilepsytoront.com) bejegyzésével.
Mivel saját bejegyzésemet még 2013-ban írtam, az idézetet most nem kerestem meg újra a fenti weblapon. Lehet, hogy már el is távolították, lehet, hogy nem. Ámde az a szöveg, ami a https://www.webbeteg.hu/ oldalon a “híres epilepsziásoknál” ma is megtalálható, szó szerint egyezik az egykor talált idézettel. Ezért frissítettem bejegyzésemet.
Hogy kik lehetnek az „egyes” és névtelenségben hagyott „kutatók”, e honlapok látogatóinak képzelőerejére kell bízni.
A témával kapcsolatban három megjegyzést szükséges tenni:
1. Az első, hogy a Korinthusiaknak szóló második levelében az apostol mindössze ennyit mond betegségéről:
„…ha dicsekedni akarnék, akkor sem lennék ostoba, hiszen igazságot mondanék, de tartózkodom ettől, nehogy valaki többre becsüljön annál, amit bennem lát, vagy amit tőlem hall a kinyilatkoztatások nagysága miatt. Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem; de ő azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.« Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2 Kor 12,6-9.)
Ennek alapján Szent Pált epilepsziásnak tekinteni teljességgel megalapozatlan, jó esetben jóhiszemű félremagyarázás.
2. De az már nem félremagyarázás, hanem félrevezetés – és ez a második megjegyzésem -, hogy a cikk írója az idézett bekezdésben szándékosan elhallgatja a damaszkuszi történet lényegét, és így már mélyen sértő a keresztény vallásra nézve.
A damaszkuszi történet ugyanis a következő:
„Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« Erre remegve és ámulva megkérdezte: »Uram, mit akarsz, hogy tegyek?« Az Úr azt válaszolta neki: »Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.« A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba.” (ApCsel 9,1-8.)
3. Harmadszor, aki belemélyed Szent Pál további tevékenységének a tanulmányozásába, megtudja, hogy megtérése után — földrésznyi területeken — sok nemzetet térített Jézus Krisztus hitéhez, számos jelet és csodát tett, és végül Rómában, Néró keresztényüldözése alatt vértanúként fejezte be életét.
Lehet egy ilyen fordulatot és a Krisztust a lesújtó pallosig tűzön-vízen követő, csodákkal és jelekkel teljes életutat epilepsziás rohammal magyarázni?
Ha Mózes prófétának csupán illúzióban lett volna része, és nem valóságos látomásban, isteni kijelentés és erő megnyilvánulásában az el nem égő csipkebokornál (Kivonulás Könyve 3,2-14), képes lett volna-e arra, hogy kivezesse Isten népét, csodák közepette, az egyiptomi rabságból?
I. T.
