Szentéletű Kasziané 805 k. született Konstantinápolyban, édesapja magas beosztást viselt Teofilnak, az ikonromboló bizánci császárnak udvarában. A leány szülei imádságának a gyümölcse volt, akik sok évi terméketlenség után Isten Szentséges Szülőjéhez folyamodtak gyermekáldásért. A keresztségben a Kasziané nevet kapta, és kis korától kezdve jó oktatásban volt része, megismerkedett a Szentírással, életét pedig jócselekedetekkel és minden erénnyel ékesítette. Isten már egész korán megajándékozta a versírás tudományával. Sztudita Szent Teodor elámult tehetségén és irodalmi stílusán, amely ritkán fordult elő ilyen fiatal korban.

A hagyomány szerint, amikor elérte ifjúkorát, és műveltsége hírnevessé vált, nemessége és szépsége miatt Teofil császár beválogatta azok közé a leányok közé, akiket összehívott palotájába, hogy közülük válassza ki leendő feleségét. Teofil császár a leányok között sétálgatott kezében egy aranyalmával, amelyet a kiválasztott leánynak akart átadni. Kasziané szépsége elámította, hozzá lépett és azt mondta neki, Éva bűnére utalva: „Az asszony miatt lettek a világban az alantas dolgok.” Mire a bölcs leány elpirult és félénken így válaszolt: „És az asszony miatt a legjobbak is.” A leány az Úr Krisztus Szűz Mária általi megtestesülésére gondolt, amely az üdvösség reménységét hozta el az embereknek. A császár rossz néven vette Kasziané merészségét és bölcsességét, meggondolta magát és az aranyalmát, a császárnői méltóságra való kiválasztás jelképét az ifjú Teodórának adta.

Ekkor Kasziané, aki Szentéletű Sztudita Teodor lelki gyermeke volt, megértette, hogy Isten megóvta őt a hiábavaló dicsőségvágy kísértésétől és ettől kezdve teljesen Krisztusnak, szíve mennyei Vőlegényének ajánlotta magát. Konstantinápoly hetedik dombján, az ún. „száraz dombon” szerzetesnővérek számára monostort alapított, amely a „Kasziané monostora” nevet kapta és ő lett a monostor elöljárója. Itt folytatta írói munkásságát és Istennek szentelt himnuszokat szerzett. Mivel Istentől a zeneszerzés adományát is megkapta, az általa írt himnuszok szövegére zenét is szerzett. A monostorban végzett templomi szolgálatokat az apátnő sok új himnusszal és dallammal gazdagította. E dallamok különleges szépsége miatt az Egyház szent atyái felismerték Kasziané máshoz nem hasonlítható tehetségét, így egyes művei mindmáig fennmaradtak.

Szent Kasziané életében az Egyháznak a szent ikonok kíméletlen üldözésével kellett szembenéznie. A szentéletű apátnő hajthatatlan maradt az igaz hit megőrzésében, befogadta és ellátta az üldözötteket, holott a szent ikonok védelmében neki is üldöztetést kellett szenvednie. Istentől kapott különleges tehetségéért és tetteiért az Egyház a mai napig tiszteli, és az Ortodoxia Vasárnapjának ikonján egy ikonnal a kezében szerepel.

Kasziané apátnő nagy számú liturgikus himnuszt szerzett, ezek egy részét felvették a liturgikus könyvekbe is: a Havi Szolgálatok és a Nagyböjti Szolgálatok könyvébe. A hagyomány és a kéziratok kutatói 49 vallásos himnuszt tulajdonítanak neki, és további 261 világi verset. Az ő neve alatt jelenik meg a Szent és Nagy Hét szertartásaiban a Nagy Szombat kánonjának első hat irmosza, az Úr születése ünnepének egyes sztichirái, és sok más liturgikus ének. Ezek közül is a legismertebb az ún. „Kasziané éneke”, a Szent és Nagyhét egyik legszebb himnusza, Nagyszerda esthajnali istentiszteletének, ill. az Előreszentelt Adományok liturgiájának éneke:

„Uram, a sok bűnbe esett asszony, érezve Istenségedet, vállalta a kenetvivő tisztességét, és sírbatételed előtt keneteket visz jajgatva, Néked. Jaj nékem! – ezt mondja, – éjszaka van a számomra, romlottságnak őrjöngése, fekete és holdtalan szerelme a véteknek. Fogadd el könnyeim forrását, aki fellegekkel felszeded a tenger vizét; hajolj le szívem sóhajtásaihoz, ki meghajlítottad az egeket mondhatatlan megalázkodásodban. Megcsókolom tisztaságos lábaidat, és letörlöm őket fejemnek hajfürtjeivel, amelyekkel Éva a Paradicsomban, felfogván füleivel rettentő hangodat, félelmében takarózott. Bűneimnek sokaságát és ítéleteidnek mélységét ki tudná feltárni, lélekmentő Üdvözítőm? Ne vess meg engem, a Te szolgálódat, hiszen mérhetetlen a Te irgalmad!”[1]

Ez a himnusz a vallásos költészet egyik nagy kincse, és egy történetet is rejt magában. Azt mondják, hogy Kasziané anya egy délután kiment a monostor kertjébe, hogy megírja a himnuszt. Mielőtt befejezte volna az írást, hallotta, hogy Teofil császár – aki még mindig vonzódott hozzá szépsége miatt – nemsokára megérkezik, ezért sietve fölkelt és elment, hogy elrejtőzzék, ám a befejezetlen költeményt ott hagyta. Teofil, miután megérkezett, megtalálta a félig kész éneket, és beleírta a kéziratba a következőt: „Éva a Paradicsomban, felfogván füleivel rettentő hangodat, félelmében takarózott.” Úgy tűnik, hogy e szavak nem Évára, hanem inkább Kaszianéra vonatkozhattak, aki meghallva a közelgő császárt, sietve elrejtőzött. Miután a császár elment, Kasziané előjött rejtekéből és látta a császár leírt sorait, ám nem törölte ki őket, hanem folytatta az írást, hogy befejezhesse a költeményt.  Természetesen a himnusz nem Szentéletű Kaszianéról szól, hanem a Lukács evangéliumában szereplő bűnös asszonyról, aki nem először jelenik meg az egyházi költészetben, mert Énekszerző Szent Rómanosz is írt róla egy kondákiont.

Nem sokkal a császár látogatása után a szentéletű asszony elhagyta a császárvárost, egy másik szerzetesnővér kíséretében Szicíliába ment, majd onnan Kréta szigetére, végül pedig Kaszosz szigetére, ahol egy barlangban folytatta szerzetesi küzdelmeit. A barlangot ma is „az Idős Asszony barlangjának” nevezik. Ugyanitt pihent el az Úrban, testét Emporioban, Santorini szigetén, a Szentséges Istenszülő templomában helyezték el egy kőkoporsóban. Szent Egyházunk szeptember 7-én emlékezik meg róla. Halálának pontos éve ismeretlen, feltehetően 843 és 867 között költöz0tt az Úrhoz.

[1] (Nagyszerda, Előreszentelt Adományok liturgiája, „Uram, Tehozzád kiáltottam” utáni sztichirák, doxasztikon, 8. hang., ford. Berki Feriz.)

(Forrás: doxologia.ro)

Ford. Aranyosi-Vitéz Gellért