Kedves jó Testvéreim!

A mai napon Szent Egyházunk a IV. Khalkédóni Egyetemes Zsinat szent atyáiról emlékezik meg.

A zsinat sikeréhez hozzájárult az egyházi naptárban fölöttébb dicséretesnek nevezett Szent Eufémia nagyvértanú, a khalkédóni ortodox hitvallás megerősítője, aki a zsinat előtt mintegy másfél évszázaddal, 304-ben szenvedett vértanúhalált Diocletianus császár nevezetes keresztényüldözéseinek idején. Eufémia Khalkédónban született, ott élt és ott nyerte el a vértanúk koronáját is. Ereklyéi ugyancsak ebben a városban pihentek, a Szent Eufémia nagyvértanúnak szentelt templomban. Nevezetes ereklyék voltak, mivel minden esztendőben, a szent emléknapján (szeptember 16-án) vért izzadtak. A szent ereklyék egy márvány szarkofágban voltak elhelyezve, amelynek bal oldalán egy kis ablak volt. Ezen az ablakon egyedül a püspök nyúlt be egy hosszú pálcával, melynek végére szivacsot tűztek. A szent ünnepnapján ez a szivacs megtelt az ereklyékből fakadó vérrel, melynek illata a legfinomabb földi illatot is felülmúlta és csodatevő, gyógyító ereje volt.

Amikor a Khalkédóni Zsinatot összehívták, a szent atyák Szent Eufémia tiszteletreméltó templomát látták alkalmasnak a zsinat üléseinek lebonyolítására, mind méretei, mind a méltósága miatt.

Lássuk csak, mi volt az ok, amiért össze kellett összehívni a zsinatot. II., Ifjabb Theodοsziosz császár (†450) még élt, amikor Dioszkοrosz alexandriai pátriárka és Eutükhiosz konstantinápolyi archimandrita egy Krisztus Urunkat káromló eretnekséget keltett életre. Azt tanították, hogy Krisztusban a két természet, az isteni és az emberi valamiképpen összekeveredett és eggyé vált, vagy más felfogás szerint, mintha a megtestesüléskor Krisztus isteni természete elnyomta, magába olvasztotta volna az emberi természetet. Εzért nevezik ezt a tévtanítást monofizitizmusnak, mert a „mono” és „phüszisz” azt jelenti, „egy természet”. Tanaikból azt a következtetést lehetett levonni, hogy Krisztus nem is volt valóságos ember, mert az isteni természet elnyomta benne az emberséget. Tévtanításukat érvényre akarták juttatni, és a 449-ben összehívott efezusi rablózsinaton meg is erősítették, oly módon, hogy a zsinaton csak monofiziták jutottak szóhoz, a római pápa küldöttségét nem fogadták és Nagy Szent Leó levelét sem olvasták fel. Hitvalló Szent Flavián konstantinápolyi pátriárkát pedig, aki egy évvel korábban helyi zsinaton ítélte el az eretnek tanítást és hirdetőit, letették püspöki székéből és kiközösítették. Flavián pátriárka a durva bánásmód miatt rövidesen meg is halt.

Miután az eretnekeket támogató Theodοsziosz császár meghalt, utódja, Markianosz császár és felesége, Pulkheria (későbbi szentek, ünnepük február 17.) hívták össze a IV. egyetemes zsinatot Khalkédónban, hogy az Egyházban tapasztalt zavarokra megoldást találjanak. A hagyomány szerint a zsinaton 630 szent atya vett részt, élükön Anatοliosz konstantinápolyi és Iuvenaliosz jeruzsálemi pátriárkákkal, valamint Nagy Szent Leó római pápa küldötteinek részvételével. Jelen voltak a tévtanítók is, Dioszkorosz alexandriai pátriárka, Maximosz antiokhiai pátriárka, Eutükhiosz és még számtalan őket  követő.

A zsinat ülésein sehogy sem tudtak megállapodni, mert a tévtanítók ragaszkodtak hitvallásukhoz. Ekkor Szent Anatoliosz konstantinápolyi pátriárka a többi atyával egyetértésben azt mondta: „Írjátok le egy könyvbe a ti hitvallásotokat, és mi is leírjuk a miénket. Mindkét írást lepecsételjük és Szent Eufémia nagyvértanú sírjába helyezzük, a tiszteletreméltó ereklyék mellé. Ez után böjtölve és imádkozva könyörögjünk Istenhez, hogy az ő nagy kedveltje segítségével fedje fel előttünk, melyik az igaz és helyes tanítás.” Meg is írták a két könyvet: az eretnekek az övéket és az igazhitűek is az övéket. Azután felnyitották Szent Eufémia szarkofágját és mindkét könyvet a szent mellére helyezték. Majd lezárták a szarkofágot, császári pecséttel lepecsételték, őrséget állítottak mellé és három napig böjtöltek és imádkoztak. 

A negyedik napon a császár és a zsinati atyák a sírhoz mentek, felnyitották, és azt látták, hogy az igazhitűek könyve a szent mellkasán fekszik, a tévtanítók könyve pedig a szent lábai alatt van. A jelenlévők hálát adtak Istennek, dicsőítették a nagyvértanút a csodáért, és hódoltak csodatevő ereklyéi előtt.

E csoda segítségével mondták ki a tévtanítások hamisságát, akiket elítéltek, és örömmel fogadták vissza az Egyházba azokat, akik a csoda láttára megvallották a szent és igaz ortodox hitet.

A khalkédóni dogma legfontosabb része, amit szent atyáink vallottak, így hangzik: „Egyetértőleg tanítjuk, hogy egy és ugyanazon Fiúnak kell vallani a mi Urunk Jézus Krisztust, aki maga tökéletes az istenségben, és maga tökéletes az emberségben, maga igazán Isten és igazán eszes lélekből és testből álló ember, egylényegű az Atyával istensége szerint, és maga egylényegű velünk embersége szerint, és mindenben hasonló hozzánk a bűnt kivéve. (…) Egy és ugyanazon Krisztus, Fiú, egyszülött Úr, aki összekeverhetetlenül, változhatatlanul, elválaszthatatlanul és elkülöníthetetlenül két természetben ismerszik meg, anélkül, hogy az egyesülés bármilyen szempontból is megszüntetné a természetek különbözőségét, hanem mindkét természet megőrzi a maga sajátságát, amelyek egy személyben és egy valóságban találkoznak.”

Amikor a zsinat lezárult, Markianosz császár ünnepélyes beszédet mondott, amelyet a szent atyák megéljeneztek és így éltették a császárt és feleségét: „Dicsőség Markianosznak! Ő az új Konstantin, az új Pál, az új Dávid! Te vagy a világ világossága! Megalapoztad az ortodox hitet! Éljen Pulkheria császárné! Te vagy az ortodox hit lámpása! Általatok mindenhol béke uralkodik! Markianosz az új Konstantin, Pulkheria az új Heléna!

A szent zsinatot összehívó Szent Markianosz és Pulkheria, Szent Eufémia nagyvértanú és a szent zsinati atyák közbenjárásai által irgalmazzon nekünk és üdvözítsen minket Isten, mint jóságos és embereket szerető. Ámin.

A-V. Gellért

2024. július 14. vasárnap