Isten már születése előtt megszentelte és kiválasztotta Jeremiást (Jer 1,5). A próféta papi családban született Anatotban, Benjámin földjén (Kr. e. 650 k.). Isten már fiatalon elhívta a prófétai szolgálatra. Mivel habozott, fiatal korára és tapasztalatlanságára hivatkozott, az Úr megérintette a száját, és így szólt hozzá: „Íme, szádba adtam igéimet!” (1,10). Az Úr őrszemnek állította, hogy a bálványimádásba süllyedt Júda népének hirdesse az északról érkező asszír hódítás közeli fenyegetését. Isten szájaként Jeremiás szemrehányást tett a királynak, a fejedelmeknek, a papoknak és a hamis prófétáknak hitehagyásuk és az idegen népek bálványaihoz való ragaszkodásuk miatt. Isten népét a hűtlen feleséghez hasonlította, aki elfelejtette a jegyesség idején még érzett szerelmet, amikor a sivatagban követte az Urat (2,1.). Mivel a „jegyes” nem hajlandó bűnbánatot tartani, el lesz vetve, és mint valami parázna, ki lesz szolgáltatva az asszíroknak, akik szégyennel borítják majd be. A próféta azonban, mély együttérzéssel népe iránt, saját magában már érzi a jövőbeli fájdalmakat, és így kiált fel: „A bensőm, a bensőm! Gyötrődöm! A szívem falai! Háborog bennem a szívem, nem hallgathatok.” (4,19) Jeremiás nem csupán az isteni rendeletek kihirdetésével megbízott hírnök volt, hanem előrevetítve a mi Urunk küldetését, magára vette népe sorsát és szenvedett megváltásáért.
Éveken át fáradhatatlanul hirdette az isteni jövendöléseket… Egy alkalommal elküldte Isten egy fazekashoz, aki a korongján dolgozott, és azt látta, hogy amikor egy edény nem sikerült, szétszedte, és az agyagból újat formált. „Vajon nem tehetek-e úgy veletek, Izrael háza, mint ez a fazekas? – mondja az Úr. Íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, Izrael háza!” (18,6). A prófétának jelnek kellett lennie, ezért Isten megtiltotta neki, hogy feleséget vegyen és utódokat nemzzen egy olyan országban, amelyre kard és éhínség várt. Azt is megtiltotta neki, hogy olyan házba lépjen be, ahol ünnepelnek, mert Isten el fogja hallgattatni az örömdalokat és a vigasztalásokat (16). Visszavonja kegyelmét, és népét távoli országba száműzi. A próféta ezután egész életét annak szentelte, hogy leleplezze a hamis próféták hatására a nép között született hiú reményeket, és jelezze a közeledő katasztrófát, de hirdesse a távoli jövőben Isten messiási megbékélését megújult népével.
Jeremiás küldetésének első éveitől kezdve szembesült polgártársai megvetésével és gúnyolódásával, ezért a makacs népet egy leszüretelt, immár haszontalan szőlőhöz hasonlította. Ekkor Isten megjelent előtte, és arra buzdította, hogy próbáljon még egyszer, legalább egy fürtöt találni valamelyik szőlővesszőn, azaz egy megtérésre hajlandó lelket (6), ámde ez a kísérlet is kudarcba fulladt…
605 körül a Szentföld a babiloniak igájába került. Úgy tűnt, hogy ez az új helyzet semmivé tette a vallási és erkölcsi megújulás reményét, amelyet Jósiás király indított el a Törvénykönyv megtalálásával (vö. 4 Királyok 22–23 LXX). Ám az uralkodó halála után a nép visszatért az igazságtalansághoz és az erkölcsi romláshoz, Baál és Molok pogány kultuszához… Ebben a kritikus helyzetben Jeremiás ismét nyilvánosan felszólalt a Templom előterében, a király trónra lépésének ünnepén, hogy felemelje szavát a népnek a Templom iránti értelmetlen bizakodása ellen, amely „rablók barlangjává” vált, és hirdette közelgő pusztulását Isten haragja által, ha nem hajlandók bűnbánatot tartani (7,11–14). A papok, a hamis próféták és a nép közös haragjukban rátámadtak a prófétára, és a király elé vezették, hogy halálbüntetéssel sújtsák, mivel káromkodott a Templom ellen (33,7). Majd szabadon engedték, de ettől kezdve a papok és a hamis próféták makacs gyűlölete üldözte.
Jeremiás, elcsüggedten, látva, hogy maga körül csak hazugságokat talál, egy sivatagi kunyhóba akart visszavonulni… (9,1). Ámde Isten szava, amely a számára „öröm és szívének vidámsága” volt (15,16), megerősítette, nem adta fel küldetését, és minden ellenkezés ellenére hirdette, hogy közeledik Júda királyságának pusztulása és lakóinak rabságba küldése. Ez a prédikáció olyan ellenállást váltott ki, hogy még szülővárosában, Anatotban is papok és néhányan családtagjai közül megkísérelték megmérgezni a prófétát, aki úgy ajánlotta fel magát nekik, mint egy „kezes bárány, amelyt levágni visznek” (11,19). Egyedül maradt, honfitársai által elátkozva és minden vigasztól megfosztva, ekkor Jeremiás Istenhez kiált segítségért, és az Úr így válaszol is neki: „Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak és megmentselek téged – mondja az Úr.” (15,19) Isten parancsára kiáll a papok és a nép vénei elé, és a Cserép-kapu előtt összetör egy kancsót, majd kihirdeti, hogy a város ostroma küszöbön áll, és az alatta húzódó völgyet „Öldöklés völgyének” fogják nevezni…
A templomudvarban Fássúr pap, a templom főfelügyelője az Isten emberét bilincsbe verette. Reggel szabadon engedték, ám Jeremiás újult erővel folytatta prédikálását (19–20). Ettől kezdve eltiltották a templomba való belépéstől, és kémeket küldtek mindenhová, ahol prédikált, hogy szavait kihallgassák … A káldeusok győzelme Egyiptom fölött Karkemishben alkalmat adott a prófétának arra, hogy megismételje bűnbánatra való felhívásait. Ekkor diktálta az Úr jövendölését írnokának, Baruchnak, és elküldte, hogy olvassa fel a kézzel írt tekercset a templomban, az összegyűlt nép előtt (36). A király, miután értesült erről, felolvastatta magának a tekercset, majd elrendelte Jeremiás és Baruch letartóztatását. Ám ők sikeresen elrejtőztek… 598-ban Nabukodonozor személyesen jött el, hogy ostrom alá vegye Jeruzsálemet. Három hónap múlva a város a káldeusok kezére került, és az új király, a fiatal Jekonjá, anyjával, a nemesekkel és tízezer emberrel együtt száműzetésbe ment Babilonba. A katasztrófa ellenére a Jeruzsálemben maradt nép nem változtatott romlott szokásain, a hamis próféták pedig továbbra is táplálták a reményt a száműzöttek gyors visszatérésével és egy diadalmas felkelés reményével. Eközben a szomszédos népek követei Jeruzsálembe érkeztek, hogy a új júdeai királlyal, Cidkijával tárgyaljanak egy káldeusok elleni koalícióról. Jeremiás nyilvánosan megjelent, igát viselve és kötéllel megkötözve, és Isten nevében kijelentette: „Azt a nemzetet és királyságot, amely nem szolgálja őt, Nebukadnezárt, Babilon királyát, és amely nem hajtja nyakát Babilon királyának igájába, azt a nemzetet karddal, éhínséggel és dögvésszel látogatom meg – mondja az Úr –, míg meg nem semmisítem őket keze által.” (27,8) A hamis próféta, Hananja eljött a templomba, levette a jármot Jeremiás nyakáról, és összetörte, mondván, hogy két év múlva a száműzöttek visszatérnek, és Isten összetöri a babiloni király igáját (28,1-3). De Isten sugallatára Jeremiás leleplezte Hananja hazugságát, megjövendölte közelgő halálát, és bejelentette, hogy a faigát… vasiga fogja felváltani (28,12). Isten igazi prófétája által meggyőzve, Cidkija nem volt hajlandó csatlakozni a koalícióhoz, és követeket küldött Babilonba, hogy tanúskodjanak hűségéről. A küldöttek vitték Jeremiás levelét a száműzötteknek, amelyben megírta, hogy a hetven évig tartó száműzetésük végén Isten megbékél velük, és megtalálják őt azok, akik teljes szívükből keresik (29,13), és az Izráel királyságából és… Júda királyságából elhurcoltak örömkiáltásokkal térnek majd vissza az Ígéret Földjére:… Új Szövetség, lelki és örök szövetség lesz. „Bensejükbe adom törvényemet és a szívükre írom. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (31,33). E nyugodt időszak végén, 588-ban, az egyiptomiak ígéreteiben bízva, Cidkija nem hallgatott Jeremiás óvatosságra és engedelmességre intő tanácsaira. Az események hamarosan megerősítették a próféta félelmeit. A babiloniak megérkeztek Jeruzsálembe, és mindent elpusztítottak, ami az útjukba került… Jeruzsálem romhalmazzá vált. A fegyverszünet alatt, amikor Jeremiás elhagyta a várost, letartóztatták, azzal vádolták, hogy át akar állni az ellenséghez, és egy földbevájt helységbe zárták… Majd a király titokban magához hívatta, hogy kifaggassa az ostrom kimeneteléről. Isten nevében a próféta azt válaszolta, hogy a babiloni király kezébe kerül… Fogolyként továbbra is az ellenállás felhagyására bátorította a népet azzal, hogy csak azoknak marad életük, akik megadják magukat a káldeusoknak… Sárral teli ciszternába vetették, ahol biztos halál várt rá. De egy etióp udvari szolgáló megsajnálta, és elérte, hogy a király onnan kihozza (38). A várost és a Templomot felgyújtották, a falakat lerombolták, kincseit kifosztották, és a nép nagy részét száműzték, így teljesítve be Jeremiás jövendölését (39). A hagyomány szerint a lángokban álló várost maga mögött hagyva mondta el a próféta megrendítő Siralmait.
Miután Rámába érkezett, szabadon engedték, és hagyták, hogy oda menjen, ahová akar… Micpába ment, Gedaljához, akire a megmaradt nép kormányzását bízták… Két hónap múlva Gedalját meggyilkolták (41,3). A nép, félve a káldeusok megtorlásától, Jeremiás figyelmeztetése ellenére, hogy ne féljenek a babiloni királytól, és bízzanak Isten oltalmában, Egyiptomba akart menekülni. Sem a tisztek, sem a nép nem akart ismét Isten szavának engedelmeskedni, és elindultak Egyiptomba… 568-ban Nabukodonozor valóban betört Egyiptomba, lerombolta az egyiptomi vallás összes emlékhelyét, mindenütt halál és pusztulás követte… Csak néhány zsidó tudott megmenekülni és visszatérni a Szentföldre…
Egy apokrif hagyomány szerint Jeremiás prófétát honfitársai kövezték meg az egyiptomi Taphniszban, és a fáraó palotája közelében temették el. Halálával pecsételte meg Annak a profetikus eljövetelét, aki az egész emberiség üdvösségéért fogja majd magát feláldozni.
(A rövidített életrajz forrása: Le synaxaire. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe, t. I-VI, premier mai („Szinaxárion. Az Ortodox Egyház szentjeinek élete”, I-VI. k., május 1.). Adaptation française par le hiéromoine Macaire de Simonos-Pétras. To Perivoli tis Panaghias, Thessalonique, 1987-1996.)
(Ford. I. T.)
