„Vértanúink vére – jövőnk reménysége” – 2022. október 30. Pünkösd utáni 20. vasárnap

2022. október 30. Pünkösd utáni 20. vasárnap.

Szent Zénobiosz és nővére Zénobia, ciliciai vértanúk (3. sz.).

Szent Kleofás apostol a Hetven közül (1. sz.).

Szent Terciusz, Márk, Jusztusz és Artémasz apostol a Hetven közül.

Szent Martianusz szirakúzai püspök, vértanú (68).

Szent József konstantinápolyi pátriárka (1283).

Áthoszi Szent Habakuk és társa, újvértanúk (1628).

Szent Milutin, szerb király (1321).

Gal 6,11-18; Lk 16,19-31 (olvasmányok a 22. vasárnap szerint).

+

Apostoli olvasmány (Gal 6,11-18)
Felolvasás Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből!
Testvéreim!
Nézzétek csak, milyen nagy betűkkel írok nektek saját kezemmel! Akik test szerint akarnak tetszeni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést. Mert maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt; csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy testetekkel dicsekedjenek. Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én a világnak. Mert sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtmény. És mindazokra, akik ezt a szabályt követik, békesség és irgalom, és Istennek Izraeljére! Ezután senki se okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen.
A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel, testvérek! Ámen.
Evangéliumi olvasmány (Lk 16,19-31)
Felolvasás Lukács Szent Evangéliumából!

(Példázat a gazdag emberről és a szegény Lázárról)

Aban az időben ezt mondta az Úr:
“Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: ‘Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!’ Ábrahám ezt felelte neki: ‘Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.’ Erre az így szólt: ‘Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, e gyötrelmek helyére.’ Ábrahám ezt válaszolta: ‘Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!’ Az erre így könyörgött: ‘Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.’ Erre ő azt felelte: ‘Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!’”

+

„Vértanúink vére – jövőnk reménysége”
Október 30.
Szent Zénobiosz kilíkiai püspök és nővére Zénobia vértanúk (285).

Kilíkia tartományban volt egy város, amelyet Aigainak neveztek. Ebben a városban születtek ezek a szent vértanúk, Zénobiosz és nővére, Zénobia, igazhitű szülők gyermekeiként. Szüleik helyes módon és istenfélelemben nevelték őket. Amikor még mindketten fiatalok voltak, szüleik az Úrhoz költöztek, és nagy vagyont hagytak rájuk. Zénobiosz és Zénobia pedig, bár életkoruk szerint fiatalok, bölcsességüket tekintve idősek voltak és jó cselekedetekben tökéletesek. Így hát, látván ennek a világnak a hiábavalóságát, megegyeztek, hogy mindent elhagynak és követik Krisztust. Ezért Zénobia fivérére bízta a rá eső örökséget, hogy ossza szét a szegények között, ő pedig önszántából szegénységben és csendességben élt tovább, érintetlen tisztaságát megőrizve a mennyei Vőlegény számára. Zénobiosz pedig vette az örökség mindkét részét, a magáét és a nővéréét, és szétosztotta a szükséget szenvedők között, és rövid idő alatt mindent elosztogatott úgy, hogy ő maga is egyike lett a nincsteleneknek. Isten pedig, aki gondoskodik a szerencsétlenekről, és nem hagyja el a benne reménykedőket, a szegényeknek szétosztott gazdag adományokért cserébe bőséges mennyei ajándékaival halmozta el őket.

Zénobia egész életében érezte Isten segítő kezeit, aki védelmezte őt a test és a világ minden alantas támadásától, és az ördögi kísértésektől, amelyek gyötörték. Zénobiosz pedig a betegségek gyógyításának adományát kapta meg, mert azokon a kezeken, amelyek megkönyörültek a szegényeken, Isten is megkönyörült, és a csodatételek ajándékát adta számukra. Zénobiosz tehát minden betegséget és sebet meg tudott gyógyítani, mert akit megérintett kezeivel, az rögvest meggyógyult. Kétszeresen is irgalmasságot cselekedett életében Isten kedveltje: az elsőt, amikor odaadta vagyonát a szegényeknek, a másodikat, amikor a betegeknek egészséget adott Isten kegyelméből. Tisztátalan lelkek sokaságát űzte ki az emberekből, a szomorkodókat megvigasztalta, a veszedelmekben lévőket megmentette. Jó cselekedetei és csodái miatt a város püspökévé választották. Jól vezette Isten Egyházát, népét segítette, szüntelenül jót cselekedett velük, és a betegeket gyógyította.

Felkereste Zénobioszt egy bizonyos antiókhiai asszony, akinek a mellén egy gyógyíthatatlan seb volt. Gyógyulást keresve sok vagyonát költötte már orvosokra, de nem lelt gyógyulásra, sőt, fájdalmai mind jobban növekedtek, és már a halálhoz közeledett. A szent pedig, amikor meglátta, megesett rajta a szíve, kezével a Szent Kereszt jelét rajzolva megérintette a sebét, a fájdalom pedig nyomban elmúlt, a seb begyógyult, az asszony egészséges lett, és örvendezve visszatért munkájához. Ugyanebben a betegségben szenvedett egy másik hitetlen asszony is, aki egy nemesember felesége volt. Őt is Szent Zénobiosz gyógyította meg. Attól kezdve az asszony férjével együtt hitt Krisztusban, megkereszteltette gyermekeit, és nem csak testi, hanem lelki egészségét is visszanyerte.

Ezek után érkezett el a keresztények nagy üldözésének ideje Diocletianus császár alatt. Lüsziasz kormányzó Kilíkiába ment, hogy megkínozza mindazokat a keresztényeket, akik megvallották Krisztus nevét. Először három keresztény ifjút, Klaudiuszt, Aszterioszt és Neónt fogták el, különféle módokon megkínozták, majd a város falain kívül keresztre feszítették őket. A kormányzó hallott Szent Zénobioszról, a keresztények püspökéről is, és elküldte katonáit, hogy fogják el, vezessék elé, és így szólt hozzá: „Nem akarok veled hosszasan beszélgetni, mert tudom, hogy ti, keresztények, sokat beszéltek, hanem két dolgot ajánlok fel neked: életet vagy halált.  Életet, ha hódolsz az istenek előtt, és halált, ha nem. Válassz tehát, mit akarsz: áldozatot mutatsz-e be a mi isteneinknek, és életben maradsz, sőt, részünkről tiszteletben is részesülsz, vagy, ha megátalkodottságodban maradsz, rögtön szörnyű kínoknak vetünk alá, és keserves módon meghalsz.” Szent Zénobiosz pedig bátran így felelt: „Az ideig való élet Krisztus nélkül nem élet, a Krisztusért való halál pedig nem halál, hanem örökkévaló élet. Tehát inkább akarok meghalni Krisztusért ideig való halállal és örökké élni Ővele, minthogy elhagyjam Őt az ideigvaló életért, és örök kínokat viseljek el a pokolban.”

Meghallva ezeket a kormányzó, megparancsolta, hogy vegyék le ruháit, kötözzék egy faoszlophoz és irgalmatlanul verjék meg. Ezt mondta a pogány: „Meglátjuk, eljön-e Krisztus, hogy segítsen rajta.” Akkor Szent Zénobia, értesülve, hogy fivérét Krisztusért kínozzák, sietve fölkelt és odament, ahol Szent Zénobiosz találta kikötözve és megsebezve. Zénobia buzgóságra gyúlt, a kínzóhoz ment és ezt mondta neki: „Keresztény vagyok, és megvallom ugyanazt az Egy Istent és a mi Urunkat, Jézus Krisztust, akit fivérem is megvall. Parancsold meg tehát, hogy engem is kínozzanak meg úgy, ahogy szeretett fivéremet kínozzák, mert a szenvedésnek ugyanazt a kelyhét akarom én is kiinni, és ugyanazt a babérkoszorút szeretném elnyerni, amit ő.”

A kínzó pedig elcsodálkozott Szent Zénobia férfiúi bátorságán, és így szólt hozzá: „Ó, asszony, ne akard elveszíteni magadat és ilyen megaláztatásban részt venni, mert szégyent és fájdalmakat kell kiállnod. Megparancsolom majd, hogy vegyék le ruháidat és szégyenkezéssel telsz majd el, amikor pedig testedet kínozzuk, nehéz fájdalmak vesznek majd körül. Azt tanácsolom neked, áldozz az isteneknek, és megmenekülsz minden bajtól.” Szent Zénobia pedig ezt felelte: „Nagyobb szégyent hoz az emberre a lelki üresség, mint a testi ruhátlanság, és fájdalmasabbak az örök kínok, mint az ideiglenesek. Nem törődöm tehát a testi ruhátlansággal, mert Krisztusba öltözködtem, és nem félek kínzóim kezétől, mert Krisztussal együtt feszíttettem keresztre. Tedd, amit akarsz, kormányzó, nem fordíthatsz el Krisztustól, az én Uramtól.” Az pedig megparancsolta, hogy vetkőztessék le és verjék meg ugyanúgy, mint fivérét, Szent Zénobioszt. Aztán egy tűzben izzóra forrósított vaságyat hoztak, és arra fektették mindkettőjüket, tüzet raktak alájuk, és ezt mondták: „Jöjjön el Krisztus, és segítsen rajtatok.” A szentek pedig ezt válaszolták: „Íme, a mi Krisztusunk velünk van, de te nem látod őt. Íme, mennyei ajándékának harmatát hullatja ránk, és nem törődünk a kínokkal.”

Ez után a szenteket felforralt vízzel teli üstbe vetették, de ők sértetlenek maradtak, és mintha kellemes, meleg vízben lettek volna, Dávid zsoltárát énekelték: „Te szabadítottál meg szorongatóinktól, és gyűlölőinket Te szégyenítetted meg” (Zsolt 43,8–9). Végül kínzójuk megparancsolta, hogy vigyék ki őket a városból és vágják le a fejüket. A szentek pedig kimondhatatlan örömmel vonultak a vesztőhely felé, és amikor odaértek, így imádkoztak: „Hálát adunk Neked, Urunk, mert arra méltattál minket, hogy jó harcot harcoljunk, pályánkat végigfussuk és a hitet megőrizzük. Tégy tehát bennünket is a te dicsőséged részesévé, és számlálj minket azok seregébe, akiket Szent Neved kedvel, mert áldott vagy mindörökké.” Amint az imádságot befejezték, az égből szózat hallatszott, babérkoszorút ígért nekik és az örök nyugalomba hívta őket. A szenteket tehát lefejezték, és a földről a mennybe költöztek. Testüket pedig ott hagyták temetetlenül. Éjjel Hermogenész pap titokban elvitte és egy sírba helyezte őket, dicsőítve az Atyát és a Fiút és a Szentlelket, az Egy Istent, akit az egész teremtés dicsőít mindig, most és mindenkor. Ámin.

(Forrás: https://doxologia.ro/calendar-ortodox/2022-10)

(Ford.: Aranyosi-Vitéz Gellért)

+

Tropárionok
Feltámadási tropárion, 3. hang
Örvendezzenek az égiek és vigadjanak a földiek, mert hatalmasat cselekedett karjával az Úr: eltiporta a halállal a halált, elsőszülötté lett a halottak közül, a pokol gyomrából szabadított ki minket, és megadta a világnak a nagy irgalmat.
Vértanúk tropárionja, 4. hang (Szent Zénobiosz és nővére Zénobia, ciliciai vértanúk )
A Te vértanúid, Urunk, szenvedéseikkel elnyerték a romlatlanság koszorúját, Tőled a mi Istenünktől, velük lévén a Te erőd, leverték a zsarnokokat, és letörték a démonok erőtlen gőgjét. Az ő esedezéseik által, Krisztus, üdvözítsd a mi lelkünket!
 Szent György Nagyvértanú tropárionja, 4. hang
Mint a foglyoknak szabadítója, és szegényeknek oltalmazója, betegeknek orvosa, királyoknak pártfogója, győzedelmes György nagyvértanú, járj közre Krisztus Istennél, hogy üdvözítse a mi lelkünket!
Kondákion, 2. hang

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.
Keresztények csalhatatlan oltalma, az Alkotóhoz való állhatatos közvetítője, ne vesd el a bűnösök könyörgő hangját, hanem igyekezz, mint jóságos, segítségünkre, kik híven kiáltjuk Hozzád:
Légy gyors a közbenjárásban, és siess az esedezésben, Istennek Szülője, ki mindenkor oltalmazod tisztelőidet!
Vértanúk magasztalása
Magasztalunk Titeket, szent vértanúk, és tiszteljük drága szenvedéseiteket, amelyeket a Krisztusért kiállottatok!

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra