2022. április 3.
Nagyböjt negyedik vasárnapja. „Létrás” Szent János sínai apát emléke (649).
Szent Nikétasz hitvalló médikioni apát (824). Énekszerző Szent József (886).
Zsid 6,13-20; Mk 9,17-31; a szentnek: Ef 5,9-19; Mt 4,25-5,12.
+
Szent György nagyvértanú imája,
melyre szenvedése előtt kis haladékot kért, hogy elmondhassa
Uram és Istenem, Te vagy, akihez születésemtől fogva tartozom, és akibe minden reményemet vetettem; Te vagy, aki bátorságot adtál és felkészítettél e küzdelemre; Te, aki édes reményem vagy, ígéret, akiben nem csalatkozom, a szent lelkek állhatatos szerelme; Te, aki figyelmesen vizsgálod szívünk szándékait, és teljesíted kívánságainkat, mielőtt kérésünkkel Hozzád fordulnánk; kérlek, segíts, hogy e küzdelem, melyet neved megvallásáért vállaltam, sikeres véget érjen, és fogadd magadhoz lelkemet; és ha sértetlenül megóvod a gonosz lelkektől, számláld azok közé, akik kezdettől fogva örvendeznek Benned. Bocsásd meg, Uralkodóm, e népnek mindazt, amit ellenem tudatlanságból elkövetett, és méltasd őket arra, hogy valóban megismerjenek Téged,
mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.
+
Apostoli olvasmányok (Zsid 6,13-20; a szentnek: Ef 5,9-19)
Felolvasás Pál apostolnak a Zsidókhoz írt leveléből!
Tes
tvéreim!
Amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: »Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.« Az pedig türelmesen kitartott, és így elnyerte az ígérteket. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová elsőként lépett be értünk Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.
Felolvasás Pál apostolnak az Efezusiakhoz írt leveléből!
Testvéreim!
A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és igazság –, keressétek azt, ami az Úrnak tetszik. Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami elmarasztalásban részesül, világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. Innen a mondás: »Kelj fel alvó, támadj fel a halottak közül, és Krisztus rád ragyog!«
Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk! Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata! Ne részegedjetek le bortól, mert abból erkölcstelenség fakad, inkább teljetek el Lélekkel! Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek, énekeljetek és zengedezzetek szívetekben az Úrnak!
Evangéliumi olvasmányok (Mk 9, 17-31; a szentnek: Mt 4, 25-5, 12)
Felolvasás Márk Szent Evangéliumából!
(Egy megszállott ifjú meggyógyítása)
Abban az időben
a tömegből valaki ezt felelte: »Mester! Elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van, mindenütt megragadja őt, a
földhöz vágja, ő pedig tajtékzik, a fogait csikorgatja és megmerevedik. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.« Ő így szólt hozzájuk: »Ó, te hitetlen nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide!« Erre odavitték hozzá. Amint a gyermek meglátta őt, a lélek azonnal rángatni kezdte, és a földre esve tajtékozott és fetrengett. Ő megkérdezte az apját: »Mennyi ideje, hogy ebbe a bajba esett?« Az ezt válaszolta: »Gyermekkora óta. Sokszor tűzbe és vízbe vetette őt, hogy elveszítse. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk.« Jézus így szólt hozzá: »‘Ha valamit tehetsz’? Minden lehetséges annak, aki hisz!« A gyermek apja azonnal felkiáltott, és könnyeket hullatva azt mondta: »Hiszek! Segíts hitetlenségemen!« Amikor Jézus látta, hogy a tömeg összefut, megfenyegette a tisztátalan lelket, és azt mondta neki: »Te süket és néma lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és többé bele ne menj!« Erre az elkezdett kiáltozni, és össze-vissza rángatva őt, kiment belőle. A gyermek pedig olyan lett, mint a halott, mire sokan azt mondták, hogy meghalt. Jézus pedig kézenfogva fölemelte őt; az pedig fölkelt.
Mikor aztán bement a házba, külön megkérdezték őt a tanítványai: »Mi miért nem tudtuk kiűzni?« Azt felelte nekik: »Ez a fajzat nem megy ki másképpen, mint imádság és böjtölés által.«
(Második jövendölés a szenvedésről és a feltámadásról)
Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Oktatta ugyanis tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad.
Felolvasás Máté Szent Evangéliumából!
Nagy sokaság követte Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket:
(Kik a boldogok?)
„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”
Pár szó elmélkedés
Nagyböjt negyedik vasárnapján szent egyházunk egy nagy aszkéta és tanító, Létrás Szent János példájával és tanításával akar bennünket megerősíteni a Nagyböjt még előttünk álló útján.
A Szentek Kalendáriumában, a szinaxárionban ezt olvassuk róla:
„Honnan, melyik városból származott, nem tudom, de hogy melyik város ad neki nyugodalmat és táplálja romolhatatlan eledellel, azt jól tudom. Abban a városban nyugszik most, amelyről Szent Pál ezt írja: „A mi országunk a mennyekben van, ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil 3,20).
Se származási országát, se szüleit nem ismerjük, mert a világtól való elvonulása napjától kezdve szilárd elhatározása volt, hogy idegenben éljen. Az „Istenhez való felmenetel Létrájában” írja: „Az önkéntes száműzetés azt jelenti, hogy mindentől elszakadunk, hogy értelmünk elválaszthatatlanul Istené legyen.”
Tizenhat éves korában már a Sínai hegyen találjuk. Szentéletű lelki tanítót is talált magának, Mártont, és tizenkilenc esztendeig az ő vezetése alatt élt, mindenben engedelmeskedett neki. Napról-napra mintegy lelki létrán emelkedett fel, amelyről könyvét is írta, és amelynek legfelső fokán maga Isten várta. Hogyan hágott felfelé ezen a lelki létrán? Ő maga vallja meg főművében, a „Létrában”:
„Egyik nap munkájához a másik nap munkáját tettem, tűzhöz tüzet tettem, buzgósághoz buzgóságot, vágyhoz vágyat…”
Egy alkalommal meglátogatták tanítójával a szentföldi Szent Száva monostor apátját, Jánost, aki a szinte még gyermek szerzetes lábát mosta meg először, majd így prófétált róla: „Én nem ismertem őt, de most már tudom, hogy a Sinai monostor apátjának a lábát mostam meg.”
Miután tanítója, Márton, meghalt, János barát remeteségbe vonult negyven esztendőre.
Ételt, italt, amit az Egyház megengedett, elfogyasztott, de mértékkel. A böjtölésben és az aszkézisben is mértékletes volt, nem aludt puszta földön, igaz, csak pár órát, de nagy alázatra tett szert, szüntelenül imádkozott, lángoló szeretettel szolgálta Istent.
Hogyan győzte le a szenvedélyeket? A bánatot az eljövendő javak feletti elmélkedéssel, ahogyan Jézus Urunk ígérte: „Aki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is” (Jn 12,26). A haragot engedelmességgel. Mert honnan is származik a harag? Onnan, hogy azt akarjuk, az emberek a mi akaratunkat kövessék, ami gyakran nem valósul meg, vagy akadályokba ütközik. Ha viszont mások akaratára figyelünk, és megtesszük mindazt a jót, amire mások megkérnek, amit mások kívánnak tőlünk, és mindezt zokszó nélkül, eltűnik az ingerültség, a harag. A hiúságot magánnyal és hallgatással győzte le, és sohasem a másikat, mindig önmagát hibáztatta. A tanítás volt egyik legnagyobb karizmája, és akik ezt megirigyelték, fecsegőnek és bölcsességére hiúnak mondták. Ezért egy évre elhallgatott. Végül vádlói maguk kérték, törje meg hallgatását: „Bezártuk a szüntelenül csobogó haszon forrását, mindnyájunk üdvösségének kárára.”
Erényei jutalmául Isten megajándékozta az erények királyával, az alázattal? Miért az alázat az erények királya? Azért, mert magának Istennek neve. Az Úr Jézus ezt mondja: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29).
Csak hosszú évek után és nagy rábeszélésre fogadta el első tanítványát, Mózest, akit éppen Szent Jánostól tanult engedelmessége mentett meg egyszer a biztos haláltól. Történt, hogy egy alkalommal a szent elküldte, hozzon jó kerti földet a veteményeshez alkalmas helyről. A tanítvány, miután megtöltötte zsákjait, egy szikla árnyékába húzódott, hogy kissé megpihenjen, majd elaludt. Álmában megjelent előtte Szent János, aki hívta, azonnal térjen vissza. Felugrott, és zsákjaival már indult is. Alighogy elindult, a szikla, amely alatt feküdt, nagy robajjal a helyére zuhant.
Se szeri, se száma nem volt csodáinak: számtalan betegeket meggyógyított, szárazság idején esőért imádkozott, és megnyílt az ég, zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Ám legfőbb csodája – tanítói adománya volt!
A keresztény az, tanította, aki igaz keresztény hitet vall, igaz módon hisz a Szentháromságban-egy-Istenben, és amennyire csak tőle telik Krisztust utánozza szavaiban, tetteiben és gondolataiban.
I. T. 2022. április 3.
