Szeged, 2021. augusztus 29., vasárnap, Keresztelő Szent János fejevétele – olvasmányok, elmélkedés, énekek a Szent György Nagyvértanú templomból

Pünkösd utáni 10. vasárnap. Keresztelő Szent János fejevétele.

Thesszalonikai Szent Teodóra és leánya Theopiszté (IX. sz.).

1Kor 4,9-16; Mt 17,14-23f; a Keresztelőnek: ApCsel 13,25-32; Mk 6,14-30. Első hang.

(Böjti nap. Bor fogyasztása meg van engedve.)

Apostoli olvasmányok
(1Kor 4,9-16)
Mert úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat az utolsó helyre állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, s az embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk, nincs otthonunk, és saját kezünkkel dolgozva fáradozunk. Ha átkoznak minket, mi áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, mi eltűrjük; ha gyaláznak minket, mi jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek a söpredékévé mind ez ideig.
Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet. Kérlek tehát titeket: kövessétek példámat!
(ApCsel 13,25-32)
Felolvasás Apostolok Cselekedeteiből!
Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: ‘Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.’
Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett. Mert Jeruzsálem lakói és a vezetőik nem ismerték el őt, hanem ítélkezésükkel beteljesítették a próféták szavait is, amelyeket minden szombaton felolvasnak. Mert bár nem találtak benne semmi okot sem a halálra, a kivégzését kívánták Pilátustól. Miután mindent végrehajtottak, ami meg volt írva róla, levették őt a fáról, és sírba helyezték. De Isten feltámasztotta őt a halálból, és több napon át megjelent azoknak, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek tanúságot tesznek róla a mai napig a nép előtt. Mi is az atyáknak tett ígéretet hirdetjük nektek.
Evangéliumi olvasmányok
(Mt 17,14-23f)
Felolvasás Máté Szent Evangéliumából

(A holdkóros fiú meggyógyítása)

Abban az időben,
amikor visszaértek a tömeghez, odajött hozzá egy ember, térdre esett előtte és azt mondta: »Uram! Könyörülj a fiamon, mert holdkóros és nagyon szenved. Sokszor tűzbe esik, máskor meg vízbe. Odavittem őt a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.« Jézus ezt felelte: »Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide hozzám!« Jézus ráparancsolt, az ördög kiment belőle, és a gyermek meggyógyult abban az órában. Ekkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz és megkérdezték: »Mi miért nem tudtuk kiűzni?« Azt felelte nekik: »A kishitűségetek miatt. Mert bizony, mondom nektek: ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, „menj innen oda”, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek. (Ezt a fajtát pedig nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.«)

(Jézus másodszor szól haláláról és feltámadásáról)

Amikor Galileában összegyűltek, Jézus azt mondta nekik: »Az Emberfiát át fogják adni az emberek kezébe, megölik őt, de harmadnapon föl fog támadni.«
(Mk 6,14-30)

(Vélemények Jézusról)

Heródes király is hallott róla, mert a neve ismert volt már. Azt mondták: »Keresztelő János támadt fel a halálból, azért működnek benne a csodatévő erők.« Mások pedig így szóltak: »Illés ő.« Ismét mások azt mondták: »Próféta ez; mintha egy lenne a próféták közül.« Ezeket hallva Heródes így szólt: »János, akinek a fejét vetettem, az támadt fel a halálból.«

(Keresztelő János lefejezése)

Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. János ugyanis azt mondta Heródesnek: »Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.« Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem volt képes rá. Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, ezért védelmébe vette, őt hallgatva sokszor kétkedés fogta el, és szívesen hallgatta. Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: »Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.« Meg is esküdött neki, hogy: »Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!« Az kiment és megkérdezte anyjától: »Mit kérjek?« Az így szólt: »Keresztelő János fejét.« Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: »Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.« A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.

(A tanítványok visszatérése)

Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak.
(Elmélkedés pár szóban)
Feltámadási tropárion, 1. hang
Bár a sírkövet a zsidók lepecsételték, és a vitézek őrizték szeplőtelen testedet, feltámadtál harmadnapon, Üdvözítő, életet ajándékozva a világnak. Ezért a Mennyei Hatalmak ezt kiáltják Néked, az Életet adónak: Dicsőség a Te feltámadásodnak, Krisztus, dicsőség a Te Országodnak, dicsőség a Te gondviselésednek, egyedül Emberszerető!
Tropárion, 2. hang, Keresztelő Szt. János fejevételére
Dicséretekben van az igaznak emlékezete, de Néked, ó, Előhírnök, elegendő az Úr tanúsága. Valóban a prófétáknál tiszteletreméltóbbnak mutatkoztál, mivel méltó voltál arra, hogy megkereszteld a hullámokban azt, akit hirdettél. Ezért nagy küzdelmet harcolván az igazságért, örvendezve hirdetted az alvilágban lévőknek is a testben megjelent Istent, aki elveszi a világ bűnét, és megadja nekünk a nagy irgalmat.
Kondákion, 5. hang
 
Az Előhírnök dicsőséges fejevétele isteni gondviselésből történt, hogy az alvilágban lévőknek is hirdesse az Üdvözítő eljövetelét. Sírjon hát Heródiás, aki a gyalázatos gyilkosságot okozta, mert nem az Isten törvényét szerette, sem az élő örökkévalóságot, hanem a talmi mulandóságot.
Magasztalás
Magasztalunk Téged, Üdvözítő Keresztelője, Szent János, és tiszteljük mindannyian drága fejed levágását.

 

 

 

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra