III. A HITRŐL – 9. „Keresztre szegezte bűneinket” – Katekézis folytatásokban

Kedves Testvéreink, Látogatóink!
Katekézisünk itt közölt új fejezetét honlapunk “Nemcsak kenyérrel…” c. menüpontjában is megtalálják.

+

(2020. szeptember 16.)

Antiókhiai Szent Ignác legendájában olvassuk, hogy amikor a vértanú püspök Traianus császár elé állt, a császár megkérdezte tőle:
— A Poncius Pilátus alatt Megfeszítettnek a tanítványa vagy hát?
A püspök így válaszolt:
— Annak a tanítványa vagyok, aki a keresztre szegezte bűnömet és eltiporta az ördögöt minden ármányával együtt.
Mi az, amit az ember legnagyobb igazságtalanságnak és legnagyobb fájdalomnak tarthat a földön? Idegen hatalmak zsarnoki uralmát? Szolgaságot,  kizsákmányolást? Szegénységet, éhezést, betegséget? Nincs kétség, mindez fáj, de elsősorban az ősbűn következményétől, a haláltól való félelem tartja fogságban az embert. Ezért jött a Megváltó. Ezért írja az apostol a Zsidókhoz szóló levelében:
»Íme, én és gyermekeim, akiket Isten adott nekem«.
Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. (Zsid 2,10-15).
Erről a szabadulásról vallunk Hitvallásunk negyedik ágazatában:
Aki keresztre feszíttetett miérettünk Poncius Pilátus idejében és szenvedett és eltemettetett.
Jézust keresztre feszítették. Akkor, amikor tetteinek és tanításának mindenkiben istenfélelmet, hitet kellett volna ébresztenie. Ahogyan ez Nain város lakóival történt, akik szemtanúi voltak a halott ifjú feltámasztásának:
A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk”; és: „Isten meglátogatta az ő népét.” (Lk 7,15-16)
A keresztfa arra az igazságra tanít, hogy az Úr második eljöveteléig nem várhatunk teljes igazságosságot ezen a földön:
Ha Krisztust üldözték a bűnnek e világában és szenvednie kellett, Krisztus igaz Egyházának is elkerülhetetlenül üldöztetésben és szenvedésben lesz része. Ez a Krisztusban való élet lelki törvénye, amelyről maga az Úr, sőt az apostolok is beszéltek. Erről szól félreérthetetlenül az isteni Pál, amikor ezt írja: „Mindazok, akik istenfélő módon akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözést fognak szenvedni” (2Tim 3,12).[4]
Ámde miért feszítették keresztre? Formális oka a „káromlás” volt:
„Miképp mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világra küldött: ‘Káromkodsz!’, mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok?” (Jn 10,36)
A valódi ok más volt:
Egyrészt a feddés, amellyel elmarasztalta a pusztán emberi tanítást, és az életet, amely nem követi a kimondott szót:
„Isten ugyanis azt mondta: ‘Tiszteld apádat és anyádat!’ és: ‘Aki apját vagy anyját gyalázza, haljon meg’. Ti pedig azt mondjátok: ‘Ha valaki így szól apjához vagy anyjához: fogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járna, annak nem kell apját tisztelnie.’ Érvénytelenítettétek az Isten szavát hagyományotok miatt.” (Mt 15,4-6)
 Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg – de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ugyan, de nem teszik.” (Mt 23,1-3)
Másrészt a féltékenység, mivel a nép követte és magasztalta csodáiért és tanításáért:
 Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak elé, és így kiáltoztak: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!” … A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmire sem mentek? Lám, az egész világ utána megy!” (Jn 12,12-19)
Ezt még Pilátus is észrevette:
Pilátus összehívta őket és megkérdezte tőlük: „Kit akartok, hogy elbocsássak nektek, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Tudta ugyanis, hogy irigységből adták őt a kezébe. (Mt 27,17-18)
Az apostolok bebörtönzésének is, Pünkösd után, féltékenység volt az oka a Cselekedetek írója szerint:
Jeruzsálem szomszédos városainak néptömege is odaáradt, hozták a betegeket és a tisztátalan lelkektől megszállottakat, s ezek mind meggyógyultak. Felállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak – vagyis a szaddúceusok pártja –, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és a nyilvános börtönbe vetették őket. (Csel 5,16-18)
…és szenvedett és eltemettetett
Ez azt jelenti, keresztre feszítése és halála nem „látszólagos” volt, ahogyan hajdan egyes tévtanítók állították, hanem valóságos szenvedés és valóságos halál! Ezért teszi hozzá a Hiszekegy, hogy szenvedett és eltemettetett. Mert amilyen valóságos volt halála, ugyanolyan valóságos lett feltámadása is. Hiszen, ne felejtsük el, nemcsak eltemették, sírját le is pecsételték és őrséggel őriztették:
Másnap pedig, azaz a készületnap után, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és azt mondták: »Uram! Emlékszünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: ‘Három nap múlva föltámadok.’ Parancsold meg tehát, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy odamenjenek a tanítványai, ellopják, és azt mondják a népnek: ‘Feltámadt a halálból’. Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél!« Pilátus azt felelte nekik: »Van őrségetek, menjetek, őrizzétek, ahogy tudjátok.« Azok pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséget állítottak a sírhoz. (Mt 27,62-66)
miérettünk…
Az Úr Jézus szenvedése és halála minden másfajta haláltól különbözött.
Először is abban, hogy önként adta oda az életét:
„Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” (Jn 10,17-18)
Másodszor abban, hogy bűntelenül szenvedett:
Bűnt nem cselekedett, s álnokságot sem találtak szájában. (1Pt 2,22)
Harmadszor pedig abban, amit a Hitvallásban is mondunk, hogy „miérettünk” feszíttetett keresztre. Miérettünk és helyettünk…
János evangélista megörökít egy, a hivatalban lévő főpap által kimondott felismerést, amely profetikusan Jézus megváltó halálára vonatkozott:
Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: »Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elvész!« Ezt pedig nem magától mondta, hanem, főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. (Jn 11,49-52)
Pál apostol ezt írja:
Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk őbenne. (2Kor 5,21)
Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk, mert írva van: „Átkozott mind, aki a fán függ.” (Gal 3,13)
„Keresztre feszíttetett miérettünk.” Gondoljuk csak el, hogyan másként hittük volna el ─ Isten jól ismeri szívünk keménységét ─, hogy Isten valóban szeret bennünket? Volt már olyan érzésünk, ha valaha akadt haragosunk, ellenségünk, hogy szeretnénk valami jót tenni vele? Azzal, aki valamiért gyűlöl bennünket? Hogy milyen módon tudnánk a szívét megnyerni? Talán életünket is odaadnánk érte, hogy elhiggye végül, nem haragszunk rá, nem vagyunk ellenségei, sőt, szeretjük és javát kívánjuk?
Mert Isten így tett velünk: a végsőkig elment. Az emberi lét fájdalmának legmélyére szállt le, csak azért, hogy megnyerjen bennünket magának. Hogy megmutassa, mennyire szeret minket. Amiként előre megjövendölte:
„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)
Én pedig, ha majd felemeltetem a földről, mindent magamhoz vonzok. (Jn 12,32)
De lássuk az ószövetségi próféciát is.
A próféta sok száz évvel Krisztus előtt megírta, a Messiás küldetése az, hogy szabadulást, gyógyulást és örömet hirdessen:
Az Úr Lelke van rajtam;
mert felkent engem,
hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak
és látást a vakoknak,
hogy szabadon bocsássam a megtörteket,
és hirdessem az Úr kedves esztendejét«. (Lk 4,18-19; vö.
Iz 61,1-2; 29,18; 58,6)
Azt is megírta, hogy az Úr szenvedő Szolgájaként értünk, mindnyájunkért , a mi bűneinkért vállalja magára az elbukott ember útját, a szenvedést és a halált:
Mindnyájan, mint a juhok, eltévelyedtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr odaadta őt a mi bűneinkért… Mint a bárány, amelyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírója előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Megaláztatásban hoztak fölötte ítéletet. Nemzedékét ki fogja elbeszélni? Mert elvétetik a földről az élete. (LXX Iz 53,6-8) [20]
Így szerez bűnbocsánatot mindazoknak, akik köntösébe kapaszkodnak. Ezt ismerte fel Keresztelő János, amikor a Jordán partján rámutatott Jézusra:
„Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29)
Ám ezzel nem szünteti meg az ember szabadságát. Az egyik lator a kereszten továbbra is szidalmazta őt, míg a másik megtért:
A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: »Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!« De a másik megrótta ezekkel a szavakkal: »Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.« Aztán így szólt: »Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.« (Lk 23,39-42) 
Isten Báránya is megőrzi a szabadságát abban, hogy bűnbocsánatot ad annak, akinek akar, azoknak is, akik nem kapaszkodnak köntösébe, hanem osztozkodnak rajta:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34)
Miért fontos emlékeztetni a bűnök elengedésére? Azért, mert a Messiás eljövetelének egyik jele éppen az emberi bűnök elengedése, sőt eltörlése. Olvassunk ismét a Zsidókhoz írt levélből és Jeremiás jövendöléséből:
Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával, nem aszerint a szövetség szerint, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről. Mivel ők nem maradtak meg szövetségemben, én is megvetettem őket – mondja az Úr. – Ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötni fogok azok után a napok után – mondja az Úr: – Elméjükbe adom törvényeimet, s a szívükbe írom azokat; én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Akkor senki sem fogja majd tanítani a polgártársát, és senki sem mondja a testvérének: ‘Ismerd meg az Urat!’, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig; s én megbocsátom gonoszságaikat, és bűneikre többé már nem emlékezem. (Zsid 8,8-12; vö. Jer 31,31-34)
A Messiás küldetését, amelyet Keresztelő János már első találkozásukkor felismert ― „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”―, az Úr Jézus a tanítványai előtt is feltárja. Amikor először vallják Messiásnak, „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16), elárulja előttük a Jeruzsálembe vezető út célját:
Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Krisztus. Ettől az időtől kezdte Jézus jelezni a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. (Mt 16,20-21)
A Messiás az „új Ádám”, az új emberiség új Feje, benne minden ember eggyé válhat a hit által. Ádámot megkísértette a Gonosz, vétkezett és elbukott. Az új Ádámot is megkísértette a Gonosz, ám ő legyőzte a kísértőt, legyőzte a bűnt és harmadnapi feltámadása által a bűn zsoldját, a halált. Ádám révén az emberiség a bűn, az átok és a halál hatalma alá került. Az új Ádám valóságosan végig ment az ember útján, ezen az úton mindenben, valóságosan győzedelmeskedett, hogy Megváltóként és Szabadítóként valóságos megváltást és szabadulást hozzon:
Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett… Amint tehát büntetés szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt. Ahogyan ugyanis a sok ember bűnössé vált egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember megigazulttá is válik egynek az engedelmessége által. (Róm 5,12-19)
Láttuk, az Úr Jézus megőrzi szabadságát abban, hogy bűnbocsánatot ad bárkinek, akinek akar. Ám az embernek alázattal kell gondolkodnia. A megigazulás  kegyelméből elsősorban azok részesednek, akik engedelmeskednek a megtérésre szóló hívásnak:
Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” (Mt 4,17)
A megtérés személyes, gyökeres fordulatot hoz az ember gondolkodásában és életmódjában, amikor elhatározza, hogy testi emberből a Lélek emberévé akar válni:
A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát. A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Gal 5,19-23)
Ha az ember döntött, megkapja az ígéretet a keresztségben való részesülésre ― a bűnök bocsánatára. Az első keresztény Pünkösdkor, Jeruzsálemben szíven ütötte Péter apostol nyilvános prédikációjának hallgatóit az, amit Péter mondott. Erre megkérdezték, hogy mit tegyenek, mire az apostol így válaszolt:
 Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok ajándékul a Szentlelket. Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak, akiket csak meghív magához a mi Urunk Istenünk. (Iz 57,19)… Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk. (Csel 2,38-41)
Meg kell hozni tehát az élet legfontosabb döntését. Krisztussal együtt meghalni és vele együtt új életre kelni:
Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtmény: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.
Végül, befejezésként, az eddig elmondottakhoz hozzá kell még valamit tennünk. Azt, hogy Isten szeretete ― mindent megelőző szeretet:
Isten… azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. (Róm 5,8-9)
Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül bűneinkért. (1Jn 4,9-10)
Ettől fogva tehát nem az a gondunk, ki az, aki szeret bennünket, hanem az, hogy mi szeretjük-e szeretjük felebarátainkat. Nem az a gondunk, hogy „ki a mi felebarátunk” (Lk 10,29), hanem az, hogy mi milyen felebarátok vagyunk!

[4] Szofronyij (Szaharov) apát: A szent hegy titka. Áthoszi Sziluán (1866–1938) élete, tanításai  és írásai. Az egyház útja. (Ford. Imrényi Tibor), 2. kiad., Odigitria-Jel 2010, 129. old.

[20] (ld. Csel 8,32-33)

I. T.

(Folytatjuk)

Article written by imrenyi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Tovább az eszköztárra