A Miatyánkról 8. “A kísértés” – Katekézis folytatásokban

Kedves Testvéreink, Látogatóink!
Katekézisünk itt közölt új fejezetét honlapunk “Nemcsak kenyérrel…” menüpontjában is megtalálják.
+

8. A kísértés

Ne vígy minket kísértésbe,

de szabadíts meg a Gonosztól.” (Mt 6,13)

(A Miatyánk a Sinai kódexben)

Mire utal a Miatyánk hatodik kérésébe foglalt kísértés, amelytől kérjük, hogy Urunk óvjon meg bennünket?Olyan lelki-testi állapotra, melyben közel állunk ahhoz, hogy hitünkben meginogjunk, vagy hitünket elveszítsük, vagy valamilyen más súlyos vétket kövessünk el. Nem a „hétköznapi” kísértésekről van itt szó – bár távolról sem szabad ezeket lebecsülnünk -, hanem a keresztény ember lelki-testi létét fenyegető próbatételekről.”Ne vigy minket kísértésbe”Szó szerint kell vajon értenünk, hogy maga Isten kísért bennünket? Jakab apostol, akit a hagyomány „az Úr testvérének” nevez, ezt írja egyetlen ránk maradt levelében:Boldog az az ember, aki a próbatételt elviseli, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért. Senki se mondja, amikor kísértést szenved, hogy „Isten kísért”, mert Istent nem lehet rosszra kísérteni, és ő sem kísért senkit. Mindenkit, aki kísértésbe esik, a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra. A kívánság pedig, mihelyt megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha elkövetik, halált okoz. (Jak 1,12-15)Ébernek kell tehát lennünk, őriznünk kell a szívünket, maga az Úr figyelmeztet bennünket arra, hogy egyetlen ember sincs védve a Gonosz kísértéseivel szemben:„Simon, Simon! A sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited, és egykor megtérve, megerősítsd testvéreidet.” (Lk 22,31-32)„Ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a Gonosztól.”

(A Miatyánk ikonja)

Valójában arra kérjük Urunkat, ne engedje, hogy eljussunk a kísértésig, de ha már ki kell állnunk a próbatételt, segítsen, ne bukjunk el, hanem helyt állhassunk! Ha valamiért mégis szükség van a megpróbáltatásra, hiszen az evangéliumok tanúsága szerint maga a Szentlélek „vitte Jézust a pusztába, hogy megkísértse az ördög” (Mt 4,1), ha távolról sem akarjuk szánt-szándékkal kitenni magunkat kísértésnek, nem kívánjuk a megpróbáltatást, ámde Isten mégis úgy akarja, vagy megengedi, hogy elviseljük, akkor arra kérjük, „adjon szabadulást”, hogy ne vereséggel, hanem győzelemmel kerüljünk ki a próbatételből.Az Úr Jézus előre jelezte tanítványainak az elhagyatottságot, amelyet a Gecsemáné-kertben kell majd megtapasztalnia, Péter háromszori megtagadását és saját kínszenvedésének minden körülményét. A küzdelem olykor szükségszerű, ám Isten hűséges:Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek. (1Kor 10,13)A keresztény ember tehát ne lankadjon el, hanem legyen mindig éber:Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen, tudjátok ugyanis, hogy ugyanez a szenvedés éri testvéreiteket is, akik ezen a világon vannak.
Minden kegyelem Istene pedig, aki meghívott titeket az ő örök dicsőségére Jézus Krisztus által, maga fog titeket – miután kissé szenvedtetek – tökéletesíteni, megerősíteni, megszilárdítani és megalapozni. (1Pt 5,8-10)
A próbatétel, a kísértés tehát „tökéletessé, szilárddá, megalapozottá” teszi a hívő keresztényt! „Jó harc”, melynek során az Úr kipróbált és tapasztalt katonájává válik:A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazságosság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. (2Tim 4,7-8)Semmit se félj a rád váró szenvedésektől! Íme, az ördög közületek egyeseket börtönbe fog vetni, hogy próbára tegyen titeket, és szorongatásotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jel 2,10)Ám térjünk vissza a kísértésre. Honnan származik?Először is vannak vágyak az emberben, mint az éhség, a szomjúság, a tiszta vonzalom férfi és nő között, a keresztény családi élet utáni vágy, amelyek az emberi lét fenntartását szolgálják, és amelyek földi létünk természetes és jó velejárói, természetes és jó vágyai.Ámde vannak olyan vágyak is, amelyeket nem nevezhetünk „természet szerinti” vágyainknak, amelyek nem a „természetes” dolgokból, hanem olyan túlzott testi állapotokból származnak, mint a lustaság, a mértéktelenség az ételben, italban, alvásban. Vagy éppen a külvilágból, kétes emberi szavakból, szemünk elé engedett nem kívánatos látványokból, vagy megfontolatlan emberi kapcsolatokból. Végül, ami a lényeg: a szívünkből, amelynek tisztaságára nem vigyáztunk eléggé…!Vannak viszont olyan kísértések is, amelyek egyenesen a Gonosztól származhatnak, különösen a hitetlenség, a kétségbeesés, a gőg, vagy a káromlás, amelyek „ordító oroszlánként járnak szerte, keresve, hogy kit nyeljenek el”.Most már látjuk, az életünket megtartó és alapvető kérdésről van szó a Miatyánk e kérésében.Hogyan védekezzünk akkor a kísértés ellen?Éberségről, józanságról már volt szó, amelyhez tegyük hozzá mindazt, amit az Írásokból meríthetünk:A bölcsesség kezdete az Úr félelme. (LXX, Péld 1,7)Legyen szemünk előtt minden ember kikerülhetetlen útja: az elmúlás és az ítélet. Van-e bennünk istenfélelem? Egyszerű és biztos módszerrel ellenőrizhetjük: ha a szívünkben játszadozunk a bűnnel, még nincs bennünk igazi istenfélelem.Hogyan védekezzünk a kísértés ellen?Hívjuk segítségül az Úr Jézus Krisztus nevét:Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. (ApCsel 2,21)Vértezzük fel magunkat Isten igéjével, amellyel maga Jézus válaszolt meg a Gonosznak, amikor kísértette őt:Odajött hozzá a kísértő és ezt mondta neki: »Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek legyenek kenyérré.«De ő ezt válaszolta: »Írva van:
„Nem csak kenyérrel él az ember,
hanem minden igével,
amely az Isten szájából származik”« (Mt 4,1; Lk 4,1)
Ne tartsuk viszont kísértésnek vagy bűnnek azt, ami nem az, de ne is tartsuk ártatlan dolognak, szívünk csalóka vágyát követő beteljesedésnek, „önmegvalósításnak” azt, ami éppenséggel kísértés.Hogyan védekezzünk a kísértés ellen?Idézzük emlékezetünkbe a vértanúk példáját. Mi mindent álltak ki Krisztusért, az igaz keresztény hitért és állhatatosságukat semmit sem tudta megtörni:Még nem álltatok ellen véretek ontásáig a bűn ellen vívott harcban. (Zsid 12,4)Az Úr Imádsága ─ Máté evangéliuma szerint ─ doxológiával, dicsőítéssel fejeződik be:„Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Mt 6,13)Miért került ez a dicsőítés a Miatyánk végére?[1]Azért, hogy amikor kéréseinket mennyei Atyánk elé terjesztjük, megadjuk neki az őt megillető tiszteletet. Ne csak kérjünk tőle, dicsőítsük is meg őt. Azért, hogy örök „országára, hatalmára és dicsőségére” emlékezve megerősödjünk abban a reménységben, hogy meg is adja nekünk mindazt, amit kérünk. Ezek a dicsőítések szokásosak voltak az ősegyházban, amint erről a Jelenések Könyvéből meg is győződhetünk:Minden teremtményt, amely az égben van, a földön és a föld alatt, és amely a tengeren és a tengerben van, mindezeket hallottam, amint azt mondták: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom, örökkön-örökké!” (Jel 5,13)Az angyalok mind ott álltak a trón, a vének és a négy élőlény körül, és a trón előtt arcra borulva imádták Istent:
„Ámen! Áldás és dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erősség a mi Istenünknek, örökkön-örökké! Ámen.” (7,11-12)
A Miatyánk kiváltságos helyet foglal el a szent liturgiában a liturgikus adományok megszentelése és a szentáldozás között. Mi ennek a magyarázata?Egyrészt az, hogy a Miatyánkban Krisztus Urunk uralmának az eljöveteléért könyörgünk: „Jöjjön el a Te Országod”. Amikor pedig a szent liturgia során a Isten Lelke leereszkedik a szent adományokra, és a kenyér és a bor az élő Krisztus valóságos Testévé és valóságos Vérévé válik, Isten örök Országát és uralmát teszi már jelenvalóvá. Ám az idők végén az Úr véglegesen és nyilvánosan ki fogja nyilatkoztatni Országát és örök uralmát.Másrészt az Úr Imájában „mindennapi kenyerünkért” is könyörgünk. A mi életet adó, mindennapi kenyerünk és italunk pedig elsősorban az ő valóságos Teste és valóságos Vére, amelyben a Miatyánk elimádkozása után hamarosan részesülhetünk.Végül, ne feledkezzünk meg az Úr Imájának befejező szaváról sem:„Ámen”Ezzel azt mondjuk ki, hogy az ima minden szavát hittel, kételkedés nélkül ejtettük ki, és úgy is fejeztük be:Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja adni neki. De ne kételkedve, hanem hittel kérje, mert aki kételkedik, hasonló a tenger hullámához, amelyet a szél fölver, és ide-oda hajszol. (Jak 1,5-6)
+

[1] A doxológia valószínűleg liturgikus dicsőítés, amely az első keresztény nemzedékektől származik, akik ezt az ószövetségi imádságos gyakorlatból vették át. Ezzel magyarázható, hogy az ortodox egyházban a Miatyánk befejező dicsőítését mindig a szolgálatot teljesítő papnak kell mondania.

I. T.

 

Article written by imreni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Tovább az eszköztárra