“Fordított perspektíva” – Katekézis folytatásokban

Kedves Testvéreink, Látogatóink!
Katekézisünk itt közölt, frissített fejezetét honlapunk “Nemcsak kenyérrel…” menüpontjában is megtalálják.
+
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Mt 5,5
A szelídség a lélek szerénysége, jósága, békés állapota, óvatos megfontoltsága. A szelíd lélek az, aki nem ingerel másokat, és maga sem indulatoskodik. Gyűjtsük össze a Szentírásból azokat a helyeket, amelyek a szelídségről szólnak. Miért hiányzik lelkünkből a békesség? Az Úr Jézus azt mondja, azért, mert nem tanultunk még szelídséget és alázatot:
„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek.” (Mt 11,29)
Péter apostol azt írja, hogy az asszonyok szelídségének missziós ereje van:
Az asszonyok… legyenek engedelmesek férjüknek, hogy ha egyesek nem hisznek is az igének, az asszonyok magaviselete beszéd nélkül is megnyerje őket, mikor látják istenfélő, tiszta életeteket. Ne a külső dísz, a hajfonogatás, az arany viselése vagy ruhák felöltése legyen az ékességük, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével, ami igen értékes Isten előtt. (1Pt 3,1-4)
A szelídség parancsolata nem csak az asszonyokra vonatkozik. Mindazokra, akik a hitükről tesznek tanúságot a jó szándékú kérdező előtt. Vagy pedig választ kell adniuk annak, aki rágalmazza őket:
Az Urat, az Istent őrizzétek szentül szívetekben. Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek. De ezt szelídséggel és félelemmel[3], jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket mint gonosztevőket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. (1Pt 3,15-16)
Ne tévesszük össze az istenfélő szelídséget a félénkséggel, bátortalansággal, ami távol áll Krisztus lelki katonájától! A mi Urunk éppen arra bátorít bennünket, hogy félelem nélkül, bátran tegyünk tanúságot a bennünk lévő reménységről:
„Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről.” (Mt 10,27)
Ügyelnünk kell magunkra, hogy valóban szelíden, ne kérkedve, elbizakodottan, másokat megítélve tegyünk tanúságot. Egy alkalommal „szabad keresztény” közösség képviselői kerestek felt, alighanem „térítő” szándékkal. Pár szót váltottunk, majd csakhamar nekem szegezték a kérdést:
─ „Tisztelendő úr, részesült már a Szentlélek keresztségében?” A kérdésbe kimondatlanul is ott rejlett a kérkedés – „mi ugyanis részesültünk…” Nemkülönben az ítélet: „föltételezzük, hogy ön még nem…”. Némi hallgatás után ezt mondtam:
─ „A Szentlélek keresztségében akkor részesültünk, amikor Isten kegyelméből, méltatlanságunk ellenére, Jézust Urunknak, Megváltónknak és Istenünknek vallottuk meg. Az apostol ugyanis ezt tanítja:
Tudtotokra adom, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja: „Átkozott legyen Jézus!”, és senki sem mondhatja: „Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által. (1Kor 12,3)
Az Úr azt az ígéretet teszi a szelídeknek, hogy „öröklik majd a földet.” Hogyan kell ezt értelmeznünk? Egyrészt úgy, ahogyan a 36. zsoltár előre meghirdeti:
A szelídek pedig öröklik majd a földet, és gyönyörködnek a béke teljességében. LXX, Zsolt 36,11 (37,11)
Ez a tanító-zsoltár a késő-fogság utáni időkből származik. A zsoltáros olyan gondról ír, amely mindig is foglalkoztatta a hívő embert: miért élnek jólétben a bűnösök, akik elhagyták Istent, és miért szenvednek az istenfélő igazak? Miért foglalják el újra és újra más és más hatalmak az országot? Ám Isten igazságos, mivel végső soron a szelídeknek tartja fent örökségét.  Nem a milliárdosok vagy a hatalmasok lesznek a valódi örökösök, hanem a szelídek és igazak, akik félik Istent:
Vesd alá magadat az Úrnak, és esedezz Hozzá. Ne bosszankodj azon, akinek szerencsés az útja, azon az emberen, akinek cselekvése gonosz.  Állj el a haragtól, és hagyj fel az indulattal. Ne bosszankodj, hogy gonoszul ne cselekedj, mert kiirtás vár a gonoszat cselekvőkre, ám akik az Urat várják, azok öröklik majd a földet. Kevés idő múlva a bűnös már nem lesz, a helyét sem találod, ha keresed. Ám a szelídek öröklik majd a földet, és gyönyörködnek a béke teljességében. LXX, Zsolt 36,1-11 (37,1-11)
Krisztus követői számára részben már be is teljesedett ez a boldogság-parancsolat. A keresztények mind a pogány római, a tatár, az oszmán birodalmat, mind a bolsevik keresztényüldözést túlélve, az egész világon elterjedtek. Pedig a pogányok eredeti szándéka az volt, hogy eltűnjenek a föld színéről. Ráadásul ellenfeleik kezében volt minden politikai, pénzügyi és fegyveres hatalom. Túl is fognak élni minden újabb megpróbáltatást, de csak akkor, ha követik az igaz ősök példáját, és Krisztusi iránti hűségük, hitük és hitükből fakadó szeretetük semmi pénzért sem lesz eladó! Máskülönben az Úr „föllép ellenük és elmozdítja gyertyatartójukat helyéről” (vö. Jel 2,5). Ha nem felejtik el, hogy az egyház Feje nem ember, hanem maga a testté lett Isten Ige, aki megalapította, felépíti és meg is őrzi egyházát:
„Én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta.” (Mt 16,18)
„Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességetek legyen bennem. A világban nyomorúságban lesz részetek, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)
Ám sok igaznak az életén keresztül is igazolva látjuk a boldogság-parancsolat beteljesedését: „a szelídek… öröklik a földet”. Jordániai Szent Geraszimosznak jámbor háziállatként állt a szolgálatába a vad oroszlán, akinek a lábából a tüskét kihúzta és meggyógyította. A Szent Balázs barlangja előtt tolongó erdei vadakból az éppen arra vadászó katonák egyetlen-egyet sem voltak képesek elejteni. Szárovi Szent Szerafim imádságos szelídsége a legvadabb állatokat is magához vonzotta. Számos más példát sorolhatnánk a szentek életéből.
Az Úr Jézus Krisztus egyaránt ígéri ebben a boldogságban a lelki és a kézzel is fogható jutalmat. Mintha azt mondaná: a szelíd ember, aki nem meggondolatlan, nem hirtelen természetű és egyenes úton jár, az biztonságban tudhatja javait, mivel a hirtelen természetű, ráadásul nem egyenes úton járó ember gyakran nemcsak az örökségét, hanem az életét is kockára teszi. Az Úr Jézus, amikor a lelki jutalomról beszél, nem zárja ki a földi jutalom ígéretét sem:
„Keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindez ráadásul megadatik nektek.” (Mt 6,33)
A 26. zsoltár is a végső, lelki jutalom ígéretéről szól. Az istenfélő emberek az „élők földjén” nyernek majd örökséget, ott, ahol mindenki él:
Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén. (LXX, Zsolt 26,13)
Végül tegyünk egy kitérőt, gondoljunk arra a jelenségre, amelyet az ikonokon ábrázolt tér nyomán „fordított perspektívának” szoktunk nevezni. Az ikonfestő szándékosan követ olyan törvényszerűséget, amely ellentétes a látható valósággal. Az optikai törvények szerint a tárgy méretei a távolság arányában csökkennek, a perspektíva vonalai a látóhatáron keresztezik egymást. Az ikonon épp a fordítottja történik: a perspektíva kiindulópontja nem a kép mélységében található, hanem a kép előtt, azaz, magában a nézőben. Az evangéliumokban ugyanígy, szinte minden „fordított perspektívában” van ábrázolva: „Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” (Mt 20,16) A „szelídek” és nem a hatalmasok vagy az erőszakosak öröklik a földet. A keresztfa végső megaláztatása valójában a legnagyobb diadalt hozta az emberiség számára. A fordított perspektíva nem „szemfényvesztés”, nem azért ragadja meg a nézőt, hogy a látszatok játékának a világába csábítsa. Hanem azt az érzést sugallja számára, hogy egy út kezdeténél áll, amely ahelyett, hogy elveszne a térben, kinyílik a végtelen teljességre. Valójában a szoros kapu, amely az életre visz:

I. T.

Article written by imreni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Tovább az eszköztárra