2017

You are browsing the site archives for 2017.

Virágvasárnap Egyiptomban. Keresztény újvértanúk emlékére

Virágvasárnap Egyiptomban. Keresztény újvértanúk emlékére

A Szentföldön, már az első évezredben, több alkalommal előfordult, hogy portyázó szaracén rablók szent életű szerzeteseket öltek meg. Az egyik legismertebb eset 796-ban történt, amikor húsz szentéletű atyát, köztük a név szerint is ismert Jánost, Szergiuszt és Patríciust a palesztinai Szent Száva monostorból, szaracénok küldtek a másvilágra. Emlékezetük március 20-án van. Juraj (György) nagymihályi és […]

Itt a lelki tavaszunk!

Elkezdődött a böjt! „Ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel” (Mt 17,21) Vajhagyó Vasárnap, a „megbocsátás vasárnapja” után Tiszta Hétfővel kezdetét vette a Nagyböjt. A böjt a legelső parancsolat, amelyet Isten az embernek adott a paradicsomban. A böjt által nyilvánította ki az ember engedelmességét Isten akaratával szemben. A Teremtés Könyvében olvassuk, […]

Felvételek egyházzenénk kincseiből, 4

Ebben az évben éppen Tékozló fiú Vasárnapjára esett Antiókhiai Szent Meletiosz, antiókhiai érseknek (†381, február 12.), az igaz keresztény hit védelmezőjének, a krisztusi szeretet és irgalom kivételes tanújának az emléke. Aranyszájú Szent János is tanúja volt, hogy testével védte meg a császár képviselőjét a nép haragjától, aki épp azért jött Antiókhiába, hogy őt száműzetésbe vitesse. […]

Tovább az eszköztárra