Minden embernek van valamilyen hivatása. A Jóságos Isten az embert szabadnak teremtette. Isten nemes: tiszteletben tartja az ember szabadságát és hagy mindenkit, hogy szabadon haladjon azon az úton, amely lelke szerinti. Isten nem állít egy sorba mindenkit a laktanyafegyelem törvényei szerint. (A 2011-ben megjelent fordítást, amelynek eredetije újgörög, és az azóta szentté avatott sztarec „БЛАЖЕННОЙ ПАМЯТИ СТАРЕЦ ПАИСИЙ СВЯТОГОРЕЦ, СЛОВА, Том 4., СЕМЕЙНАЯ ЖИЗНЬ” c. orosz nyelvű kiadása alapján készült, a következő helyről vettük át: karizmatikus.hu) 

Mind a családi, mind a szerzetesi élet áldott életút

– Atya, mit feleljünk azoknak a fiatal fiúknak és lányoknak, akik megkérdezik, hogy a szerzetesi vagy a családi élet a magasabb rendű?

– Mindenekelőtt meg kell velük értetni, hogy mi az ember rendeltetése és mi az élet értelme. Ezután meg kell magyarázni a fiataloknak, hogy az Egyházunk által felvázolt mindkét életút áldott, amennyiben az azt választók Isten szerint élnek, akkor mindkét életút a Paradicsomba vezethet. Tegyük fel, hogy két ember zarándoklatra megy. Az egyik járt úton megy, a másik erdei ösvényen. Mindkettőnek ugyanaz a célja. Isten örül az elsőnek is és örvendezik a második miatt is. A dolog akkor válik rosszá, ha az, aki az erdei ösvényen megy, elkezdi elítélni azt, aki a járt úton halad, vagy fordítva.

Jó lenne, ha azok a fiatalok, akik a szerzetességen gondolkodnak, tudnák, hogy a szerzetes rendeltetése nagyon magasrendű. A szerzetes rendeltetése, hogy angyallá váljon. „A másvilágon, a Mennyekben, úgy fogunk élni, mint az angyalok” – mondta Krisztus a szadduceusnak! (Vö. Mt. 22, 30) Ezért egyes jóra törekvő fiatal fiúk és lányok szerzetesek lesznek és már a földi életben elkezdenek úgy élni, mint az angyalok.

Azonban nem kell azt gondolni, hogy mindenki, aki szerzetes lesz, csupán azért üdvözül, mert szerzetes lett. Minden ember felelni fog Isten előtt azért, hogy megszentelte-e a választott életútját. Minden életútban szükség van a jóra való törekvésre. Isten nem rendelte el eleve az embert üdvösségre vagy kárhozatra. Az, akiben nincs jóra való törekvés, nem fog sikerrel járni – bármelyik életutat is választotta. Ugyanakkor az az ember, akiben van jóra való törekvés, sikerrel fog járni, bárhová is kerüljön, mert vele van az Isten Kegyelme. Egyes családos emberek nagyon erényesen élnek és megszentelődnek. Ha a családfő szereti az Istent, ha vezeti az isteni buzgólkodás, akkor lélekben előrehaladhat. Ezen kívül, az ilyen ember gyermekeinek is erényességet ad át, jó családot hoz létre és kettős jutalmat kap az Istentől.

Ezért minden fiatalnak a következő célt kell szem előtt tartania: jóra való törekvéssel és lelki aggodalmaskodás nélkül kell előrehaladnia, hogy megszentelje az általa választott életet. Szeretne megházasodni? Házasodjon meg, de szívből igyekezzen jó családfő lenni és szent életet élni. Szerzetes szeretne lenni? Menjen el szerzetesnek, de szívből igyekezzen jó szerzetes lenni. Mérje fel az erejét, vizsgálja meg, hogy melyik életmódot képes elviselni, és ezután induljon el a választott úton. Például, ha a fiatal lány látja, hogy nincs ereje ahhoz, hogy szerzetes legyen, akkor alázattal kérje az Istent: „Istenem, én gyenge ember vagyok, és nem tudok szerzetesként élni. Küldj nekem olyan embert, aki segít nekem, hogy megházasodjunk, és jó családot hozzak létre, hogy lelki életet éljünk”. Ebben az esetben Isten nem fogja cserbenhagyni. Ha férjhez megy, és jó családot hoz létre, és az Evangélium szerint fog élni, akkor Isten nem fog tőle semmi többet számon kérni.

Természetesen vannak olyan fiatalok, akiktől Isten nem követel meg sokat. Azonban a jóra való törekvésük miatt nagy harcot vállalnak magukra, és a szerzetesi életet választva többet adnak Istennek, mint amit Ő tőlük elvár. Az ilyen emberek kettős koronát kapnak. Vagyis, ha valaki, akiben hajlam van a családi élet iránt, de a jóra való törekvés nagysága miatt mindent feláldoz és a szerzetesi életútra lép, akkor ez meghatja Istent. Azonban az ilyen embernek nagyon figyelmesnek kell lennie, hogy indítékai teljesen tiszták legyenek: nem szabad gőgből így tennie. Ha az ember megtartja ezeket a feltételeket, akkor Isten eloszlatja a nehézségeit.

A fiatalok nyugtalansága a választott életút megkezdésével kapcsolatban

– Atya, ha a fiatal fiú vagy lány nyugtalankodik a házassággal vagy a monostorba vonulással kapcsolatban, akkor ennek oka a kishitűség?

– Nem mindig. A fiatalok gyakran nyugtalankodnak, amikor arra gondolnak, hogyan kezdjék meg a választott életutat, hogyan haladjanak előre azon úgy, hogy mindig Istennel maradjanak. Ez a lelki egészség jele. Ha a fiatal nem gondolkodik, és nem nyugtalankodik a választott életút megkezdésével kapcsolatban, akkor ez mindenekelőtt arról tanúskodik, hogy közönyös ember, ennek következtében pedig nem fog sikerrel járni. Azonban figyelmesnek kell lenni aziránt, hogy ez a házassággal vagy a szerzetességgel kapcsolatos nyugtalanság ne váljék mértéken felülivé, mert az ördög igyekszik megrontani ezt a nyugtalanságot, lelki gyötrődéssé igyekszik átalakítani, hogy a fiatalok lelkét és értelmét állandó zavarodottság állapotában tartsa.

Ahhoz, hogy megőrizzék a nyugalmukat, a fiataloknak át kell magukat adniuk Istennek. Hiszen a Jóságos Isten, mint gyengéd Atya, ott cselekszik, ahol mi már nem tudunk emberi módon cselekedni. A fiataloknak nem kell sietniük és éretlen döntést hozniuk arról, hogy milyen úton akarnak elindulni. Ismerek olyan fiatalokat, akik nagyon nyugtalanok, és szeretnék azonnal megoldani minden problémájukat. Végső soron összezavarodnak és otthagyják a tanulást. Például, be kellene fejezniük az egyetemet, ők pedig túlságosan nyugtalankodnak a családalapítás vagy a monostorba vonulás miatt. Ennek eredményeként elmaradnak a tanulásban, és még inkább összezavarodnak. Nem lehet mindent egyszerre megtenni, és a problémákat nem szabad ily módon megoldani. Ahhoz, hogy segítsenek magukon, komolyan és alaposan végig kell gondolniuk a dolgokat és mindent szépen el kell rendezniük magukban. Először meg kell szerezniük a diplomát, majd el kell menniük dolgozni (a fiúknak szolgálniuk kell a hadseregben is). És csak ezután, ha már érettek, akkor kell vagy megházasodni és jó családot létrehozni, vagy ha a szerzetesi életutat választották – elmenni abba a monostorba, amelyet kiválasztottak.

Ezért tanácsolom azoknak a fiataloknak, akik még tanulnak, és ilyen nyugtalanság van bennük, hogy fojtassák a tanulást, mivel még nem ért meg bennük a döntés, hogy melyik életutat válasszák. Azt tanácsolom, hogy olyan döntést hozzanak, amely később érik meg bennük és a lelkük szerint lesz. Ha jó hozzáállásuk van, és Isten segítségével végiggondolják azt, hogyan szeretnének élni – házasságban, vagy szerzetesként – akkor meg fogják találni a lelki nyugalmat.

Segítenünk kell a fiataloknak, hogy elhivatottságukat követhessék.

Minden embernek van valamilyen hivatása. A Jóságos Isten az embert szabadnak teremtette. Isten nemes: tiszteletben tartja az ember szabadságát és hagy mindenkit, hogy szabadon haladjon azon az úton, amely a lelke szerint való. Isten nem állít egy sorba mindenkit a laktanyafegyelem törvényei szerint. Ezért a fiatalok őrizzék meg belső szabadságukat Isten szabadságának lelki terében. Ha annak akarnak megfelelni, hogy milyen életutat választott magának ez vagy az az ember, akkor ez nem válik a hasznukra. Az életút kiválasztásánál az embernek teljesen szabadon kell döntenie.

A szülőknek, lelki atyáknak, pedagógusoknak, nem fejtve ki nyomást a fiatal emberekre, „nem lépve a torkukra”, segíteniük kell, hogy azt az életutat választhassák, amely lelki hajlamaiknak megfelelőbb, hogy megtalálhassák hivatásukat. Az életút kiválasztásáról szóló döntést maguknak a fiataloknak kell meghozniuk. Mi, a többiek, csak véleményünket fejezhetjük ki. Csupán arra van jogunk, hogy segítsünk a fiatal lelkeknek, hogy maguk találják meg saját életútjukat.

Néha, az olyan fiatalokkal folytatott beszélgetések során, akiknek nehézségeik vannak életútjuk megtalálásával kapcsolatban, látom, hogy milyen irányba hajlik a mérleg nyelve, de nem beszélek nekik erről, nehogy befolyásoljam választásukat. Csupán egyet igyekszem megtenni: segíteni nekik, amennyire lehetséges, hogy megtalálják a helyes utat belső világukhoz. Abból, ami a lelkükben van, igyekszem kizárni minden káros hatást és meghagyni a jót, a szentet, hogy már ebben az életben örömben, Istennel éljenek, az eljövendő életben pedig még nagyobb örömben legyen részük. Őszintén mondom: bármilyen életutat is válasszon ez vagy az az ismerős fiatal, én egyformán örülni fogok. Ugyanúgy fogok tevékenykedni lelkük üdvösségéért, hogy Krisztussal legyenek, hogy az Egyházban éljenek. Testvérüknek érzem magam, mert az ilyen emberek közös Édesanyánk, az Egyház gyermekei.

Természetesen különösen örülök azoknak a fiataloknak, akik a szerzetesi életutat választják. Hiszen valóban bölcs az az ember, aki az angyalok életét követi, mert elkerülheti az ördögi csapdákat a világban, ahol az ördögi csalik horgokra vannak felfűzve. Azonban nem szabad mindenkit egy kalap alá venni. Hiszen Krisztus sem akart minden embert ily nehéz teher hordozására kényszeríteni, nem adott mindenkinek parancsot a szerzetességre, függetlenül attól, hogy a szerzetesség – a tökéletességhez vezető egyik út. Ezért, amikor az evangéliumi ifjú megkérdezte Krisztust, hogy hogyan üdvözüljön (Vö. Mt. 19, 16; Mk. 10, 17; Lk. 18, 18), akkor Krisztus azt felelte neki: „tartsd meg a parancsokat”. Amikor az ifjú azt felelte Krisztusnak, hogy megtartja a parancsokat, és megkérdezte: mi hiányzik még nekem? – Krisztus pedig felelt:egynek vagy még híjával: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van… azután jöjj, és kövess engem!” (Mk. 10, 21; Mt. 19, 21; Lk. 18, 22). Vagyis Krisztus a tökéletességről beszélt ennek az embernek, látván, hogy milyen nagy benne a jóra való törekvés, de nem kötéllel a nyakukban kényszerítette erre az embereket. Krisztus nem tanította a szerzetességet, mert ezzel fellobbantotta volna az emberek szívét, és lehetséges, hogy sokan nem értelem szerinti buzgólkodásból igyekeztek volna szerzetesnek menni, ami pedig rosszhoz vezet. Krisztus csak a tökéletes élet utáni vágy szikráját keltette fel, és amikor eljött a kedvező idő, megszületett a szerzetesség.

Tehát nekünk sincs jogunk arra, hogy erőszakot tegyünk más embereken. Csak saját magunk kényszerítésére van jogunk, de ezt is értelemmel szabad tennünk. Én eddig még soha egyetlen fiatalnak sem mondtam határozottan: „Nősülj meg!” Vagy: „Menj monostorba”. Ha valaki megkérdi tőlem, hogy milyen utat válasszon, azt felelem neki: „Cselekedj lelked hajlama szerint, csak mindig maradj Krisztussal”. Ha a fiatal azt feleli nekem, hogy szíve nem húz a világban való élethez, akkor beszélek neki a szerzetességről, hogy segítsek neki megtalálni az életútját.

Döntés az életút kiválasztásáról

Az évek gyorsan múlnak. Jobb, ha a fiatalember nem álldogál sokáig az útkereszteződésben. Elhivatottságával és jóra való törekvésével összhangban válassza ki keresztjét – a két út egyikét – és bizalmát Krisztusba vetve induljon el rajta. Kövesse Krisztust egészen a Keresztig, ha szeretné elérni Feltámadásának örömét is. Mind a családi, mind pedig a szerzetesi életnek meg van a maga keserűsége, de ha az ember Istennel él, akkor ezt a keserűséget Krisztus megédesíti.

Harminc után már nem egyszerű kiválasztani az életutat. Minél több év van az ember háta mögött, annál több nehézséget él át. A fiatal könnyebben alkalmazkodik a választott élethez, legyen az házasság vagy szerzetesség. Hiszen a felnőtt ember mindent méricskél, mindent megvizsgál a józan észen keresztül. Már kialakult a személyisége, amely öntött betontömbhöz hasonlít – ezt már nem könnyű megváltoztatni. Figyeld meg: azok az emberek, akik a családi vagy a szerzetesi életet fiatal korukban választották, egészen öregkorukig megőrzik gyermeki egyszerűségüket. Ismertem egy házaspárt, akik fiatalon házasodtak össze. A feleség mindenben – beszédmódban, cselekvésben – hasonlított a férjhez. Mivel fiatalon házasodtak össze, ezért a házastársak egyike átvette a másik szokásait: beszédben, viselkedésmódban. De könnyebben csiszolódtak egymáshoz, mint azok, akik későn házasodnak.

„Vagy fiatalon házasodj, vagy fiatalon légy szerzetes” – mondja a közmondás. A lányok esetében különösen fontos hogy döntést hozzanak életútjukkal kapcsolatban huszonöt éves koruk előtt. Huszonöt éves kor után már nem olyan könnyű férjhez menni vagy monostorba vonulni, mert a lány már tudatosan látja, hogy más akaratának kell engedelmeskednie. Minél idősebb a lány, annál több szeszély és kívánság merül fel benne. Hát kinek kell egy ilyen lány? Ha az évek elvesztek, akkor már nem azért akar megházasodni, hogy családot hozzon létre, hanem hogy valakinek a védelme, gondoskodása alá kerüljön, hogy ne maradjon egyedül.

Ha a fiatal férfi vagy nő szüntelen halogatja a házasságot, akkor, miután az évek elszaladtak, és társat keresnek, nehezen találnak. Fiatalabb korukban maguk választhattak volna, de az évek elszaladtak, most már arra várnak, hogy őket válasszák. Ezért mondom, hogy a családalapításhoz bizonyos mértékű bolondságra van szükség. Bizonyos lényegtelen apróságokat nem kell észrevenni, mert soha nincs úgy, hogy minden saját elképzeléseink szerint történjen. Ha elkezdődött az eső, a hegyi patak medrében megindul a víz. A parton két ember állt, át kellett menniük a másik partra. Az egyik nagyon okos volt, a másik butuska. „Vége lesz az esőnek, a víz elfolyik, ezután át tudok menni a túlpartra” – gondolkodott az okos. A butuska nem várt – belépett a vízbe és átment a patakon. Természetesen a ruhája vizes lett, de eljutott oda, ahová tartott. Az eső, ahelyett, hogy elállt volna, egyre erősebben és erősebben zuhogott. A patak egyre nagyobb lett és egyre erősebb lett a sodrás. Végül az okos nem tudott átmenni rajta, mert most már veszélyes lett volna belépni a vízbe.

Egyes emberek nagy gőggel, önzéssel rendelkeznek, és ezért Isten nem segít nekik. Egyes fiatalemberek évről évre eljönnek az Áthoszra, eljönnek hozzám, a kunyhómba és kérdik: „Atyám, mit akar tőlem Isten?” – azt gondolhatnánk, hogy Istennek van szüksége rájuk! Sem szerzetesek nem lettek, sem családot nem hoztak létre. Azt gondolhatnánk, hogy aranyból vannak és attól félnek, hogy mint valami közönséges vasat, vasbetonhoz használják fel őket! Vannak olyanok is, akik azt kérdik tőlem: „Atya, mit tegyek: szerzetes legyek vagy megházasodjak? Mond meg nekem, mi a hivatásom?” – „Te magad mit szeretnél?” – kérdem. „Házasodni is, meg szerzetes is lenni”. Vagyis ezt is, meg azt is szeretnék! De ha én kimondom a gondolatomat, hogy például az a hivatásuk, hogy családi életet éljenek és ezután megházasodnak, majd pedig nem érzik jól magukat a családban, akkor később visszajönnek és hibáztatni fognak: „Te mondtad, hogy válasszam ezt az utat, most pedig szenvedek!”

– Atya, hogyan történhet ez meg?

– Hát tegyük fel, hogy a fiatalember hivatása a családi élet, azonban a szerzetességről is gondolkodik. Ha megházasodik, de figyelmetlen életű lesz, és nem hoz létre jó családot és problémái lesznek, amelyeket nem lelki alapon fog megoldani, akkor a gonosz a gondolatok harcát indítja ellene: „A te hivatásod a szerzetesség volt – mondja majd neki az ellenség, – de mivel megházasodtál, úgy kell neked”. Vagyis az ellenség se éjjel, se nappal nem hagyja nyugton az ilyen embert.

Sokan maguk sem tudják, hogy mit akarnak. Évekkel ezelőtt eljött hozzám egy lány és azt mondta: „Atya, nem tudom eldönteni, hogy melyik életutat válasszam. Szeretnék férjhez menni, de gondolkodom a szerzetességen is. Mit tegyek?” – „Vizsgáld meg, – feleltem neki, – hogy melyik út felel meg leginkább a lelkednek, és azt válaszd” – „Nem tudom…” – felelte. – Néha úgy tűnik, hogy inkább a házasság felé hajlok. Kérlek téged, atya, inkább te mond meg, hogy mit tegyek”. „Hát, – tanácsoltam neki, – ha úgy véled, hogy inkább a házasság felé hajlasz, akkor jobb, ha megházasodsz, és Isten elrendezi majd az életed”. – „Áldásoddal, atya, – felelte nekem, – így fogok tenni”. A napokban újra eljött. „Atya, – mondja – megházasodtam. Tengerészhez mentem férjhez. Jó ember, hála Istennek, nem panaszkodhatom. De van egy probléma. Hát nem rettenetes: hat hónapig együtt élünk, hat hónapig pedig külön? Amikor elmegy egy útra, fél évig nem látom.” – „Áldott lélek! – mondom én. – Hát nem te mondtad nekem, hogy szíved szerint mind a házasságot, mind a szerzetességet választanád? Hát itt van: most mindkettőt megkaptad. Miért nem dicsőíted Istent azért, hogy életedet ily módon rendezte el?”

– Atya, ma olyan nehéz időket élünk, ezért a fiatalok nem mernek családalapításról dönteni.

– Nem, ez rossz kérdésfeltevés. Ha bíznak Krisztusban, akkor nincs mitől félniük. És az üldöztetések éveiben? Hát azok könnyűek voltak? Hát azokban az években a keresztények nem házasodtak és nem hoztak létre családokat? Ellenkezőleg – mily sok szentje van Egyházunknak, akik gyermekeikkel és feleségeikkel együtt nyerték el a vértanúk koszorúját!

Fiatalok tanulmányai. A választott életút megkezdése

– Atya, sok fiatal fiú és lány, nem döntvén el, hogy melyik életutat válasszák, nem tudnak úgy foglalkozni a tanulmányaikkal, ahogy kellene. Ez a kérdés szüntelenül aggodalommal tölti el őket, és nem tudnak összpontosítani a tanulmányokra.

– Amikor a fiatal embereknek ilyen problémáik vannak, akkor azt mondom nekik: „Láttál már valaha nagy, modern hűtőkamrákat? Nos: tedd be egy ilyen kamrába a problémáidat, míg nem fejezed be a tanulmányaidat. Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne gondolj arra, ami nyugtalanít. Nem, de tedd őket be a hűtőbe addig, amíg nem végzed el az iskolát. Ha most figyelmetlen leszel a műveltség iránt, akkor a barátaid, akik elvégzik, és megtalálják a helyüket az életben és megnyugszanak, kénytelenek lesznek külön imádkozni érted, hogy te is megtaláld a helyed az életben”. A fiataloknak nagyon oda kell figyelniük, mert az ilyen nyugtalanság – az ellenség csapdája, amelynek segítségével megzavarja és szétszórja a figyelmüket.

– Atya, én azt tanácsoltam egy lánynak: „Ha férjhez akarsz menni, akkor felesleges tanulnod”.

– No és addig, amíg nem ment férjhez, mit tanácsolsz, mivel foglalkozzon? Cukorkát árusítson? Inkább fejezze be a főiskolát vagy tanuljon valamilyen szakmát, mert ha az életben valami előre nem látható történik vele, akkor a megszerzett tudás vagy szakma még hasznára lehet.

Egy lány azt mondta nekem: „Gondolkodom a szerzetességen, de állandóan változik a véleményem” – „És hányadik osztályba jársz?’ – kérdeztem én. „A gimnázium második osztályába” – felelte, „de nem akarok már tovább tanulni”. – „Nem akarsz tanulni?” – kérdeztem én. – „Akkor megmondom az apádnak, hogy vegyen neked kecskéket, pásztorkutyát és dudát. A kutya védi majd a nyájat, te pedig játszol a dudán és tereled a kecskéket. Tetszene neked? Látod: inkább igyekezz, hogy felsőfokú végzettséged legyen, vagy pedig tanulj valamilyen gyakorlati szakmát”. – „Akkor, atya, egyelőre nem döntöm el, hogy monostorba menjek-e vagy megházasodjak, hanem itt maradok a monostorban, mint novíciusjelölt, hogy megtanuljam az alázatos bölcsesség művészetét”. – „Hát ezt a művészetet megtanulhatod otthon is, ha örömmel fogadsz el mindent, amit a szüleid mondanak neked. Inkább csináljuk így: először fejezd be az iskolát, majd felvételizel az egyetemre, és amikor azt befejezted, megnézzük, hogy mit csinálhatnál ezután”. – „De hát öt év, atya, nem túlságosan hosszú idő?” – „Hosszú, de hát mit lehet tenni, ha még nem jutottál végleges döntésre?” – „Magam vagyok hibás az állhatatlanságom miatt?” – kérdezte. „Nem, – feleltem, – de a te lelki mérleged még nem hajlik sem az egyik, sem a másik irányba”.
Az ilyen esetekben azt kell tanácsolnunk a fiataloknak, hogy legyenek figyelmesek és ne vesztegessék az időt céltalanul. A tanulás ideje alatt, amennyire lehetséges, igyekezzenek inkább lelkiéletet élni, igyekezzenek minél hamarabb megszerezni a diplomát (ami elengedhetetlen), és utána Isten mindent elrendez. A tanulás során találjanak maguknak egy jó lelki vezetőt, hogy az segítsen nekik elkerülni a szerzetesi vagy a családi élet iránti felületes lelkesültséget és azt, hogy csüggedésbe essenek. Egyelőre tűrjenek, amíg nem fejezik be a tanulást.

Amikor befejezték, amikor már érett emberekké váltak, akkor észreveszik, hogy melyik életút iránt rendelkeznek előfeltételekkel. Akkor hozzanak döntést, hogy melyik életutat választják és tegyék Isten dicsőségére azt, amit jobbnak tartanak. A világ ma olyan állapotba került, hogy minél érettebben hoznak döntést életútjukról, annál jobb. Az embernek nagyon figyelmesnek kell lennie és nem szabad éretlen döntéseket hoznia – különösen felületes lelkesültségből nem, ha hajlamos arra, hogy könnyen elragadtassa magát.

– Atya, egyes fiatalokban nincs kedv a tanuláshoz, ezért inkább lelki könyveket és imákat olvasnak.

– Nem, nem szabad elhanyagolni a tananyagot. Ahhoz, hogy megtartsák a lelki egyensúlyt, a tanulás során olvassanak valamit a szent atyák könyveiből, imádkozzanak egy kicsit, tegyenek pár leborulást. Amikor sokat kell tanulniuk és olvasniuk, akkor tartsanak szüneteket és ekkor imádkozzák a Jézus imát vagy énekeljenek valamilyen egyházi éneket. Hiszen ha a tanulás során akarnak valami magasabb rendű lelki tevékenységgel foglalkozni – amellyel később komolyabban foglalkozhatnának –, akkor a tananyag és a tanulmányok miatt szorongva nem képesek sem a lelki tevékenységben elmélyülni, sem pedig a tanulmányokban előrehaladni. Végül nem fognak semmit sem elérni. Ha pedig tanulnak, akkor hamar megszerzik a diplomát, és ezután azt tesznek majd, amit akarnak. Amikor kórházban voltam, néhány napra elhagytam az olvasót is, a meghajlásokat is, a böjtöt is: azt ettem, amit adtak. „Most, – mondtam magamban, – egy kicsit segítenem kell az orvosoknak, hogy ők is segíthessenek nekem, hogy meggyógyuljak. Aztán azt fogom majd tenni, amit akarok”.

Néha fiatalok jönnek hozzám és arra panaszkodnak, hogy szüleik őrködnek felettük és kényszerítik őket, hogy tanuljanak. Ha én is őrként állok e gyerekek felett, akkor nem hozok nekik hasznot. Hogy megértsék, hogy nem szabad elhanyagolniuk a tanulást, kortársaikat hozom fel példának, akik nem foglalkoztak a tanulással és később görbe utakat kellett megtenniük, valamint azon gyerekek példáját, akik szorgalommal viszonyultak a tanuláshoz és ezért sikerrel jártak. Emlékszem egy esetre: egy városban két fiú élt egymás szomszédságában. Az egyik jó felfogású volt, gyorsan megértette a tananyagot, az alsó- és a középső osztályokban jó jegyei voltak. A másik nem volt olyan okos, és ezért, hogy ne maradjon el a másik mögött, nagy erőfeszítéseket kellett tennie. A felsőbb osztályban a kitűnő tanuló fiú csak egy évet tanult, majd rossz társaságba keveredett, otthagyta az iskolát és végül kénytelen volt takarítóként elhelyezkedni egy vállalatnál. Már házas volt, két gyereke volt és nagyon nehezen boldogult. Szomszédja pedig befejezte a jogi egyetemet, majd még Európában is tanult és vállalkozói diplomát szerzett. Egyszer a cégnél, ahol a volt kitűnő tanuló takarítóként dolgozott, új főnököt vártak. Mindenki arról beszélt, hogy milyen jó képesítésű ember. Amikor az új főnök megérkezett, a takarító azonnal felismerte volt osztálytársát. A volt kitűnő tanulót erőteljesen magával ragadta a csüggedés, olyannyira, hogy többször öngyilkosságot kísérelt meg. Valaki azt tanácsolta neki, hogy jöjjön el a Szent Hegyre és keressen fel engem. Amikor elmesélte az életét, feltört belőle: „Csak nézd meg, ez a tompafejű lett az én főnököm!” Ohó! Hát kapott tőlem fejmosást! „Szóval te ilyen ember vagy?! Hiszen te magasabbra emelkedhettél volna, mint ő! Magad is jól élnél, és a gyermekeid sem szenvednének szükséget, és jó cselekedeteket is végezhetnél! Hát nem elég neked, hogy miattad szenved a családod? Most még önmagadra emeled a kezeidet, hogy véglegesen elpusztítsd magad, és hogy a gyermekeid árvák maradjanak? Nem sajnállak téged, mert most saját hülyeségedért fizetsz, de sajnálom a gyerekeidet. Érted? Igyekezz hát türelmet szerezni, és úgy gondolom, hogy Isten segítségével az új főnököd jól fog hozzád viszonyulni. Lehet, hogy más munkakörbe helyez, ami jobb lesz, mint az eddigi. Ha pedig úgy alakul, hogy nem leszel képes megmaradni ezen a munkahelyen, akkor keress más munkát, ne engedd, hogy a helyzet oda fajuljon, hogy gyermekeid fedél nélkül maradjanak”. Ezután a beszélgetés után az illető úgy-ahogy magához tért.

Tehát, ha a fiatalok a tanulmányok során rendesen tanulnak, akkor, még ha el is fáradnak egy kicsit, de nem lesznek elmaradásaik, hamar megszerzik a diplomát és később nem fogja ez nyomasztani őket. Azt látom, hogy azok a gyerekek, akik a tanulmányok során elmaradtak a tantárgyakkal, befejezve az egyetemet és elhelyezkedve, továbbra is „adósságokban” úsznak, hol ezzel, hol azzal maradnak el és számtalan problémát halmoznak fel.

– Atya, ha a főiskolán tanuló fiatalember megismerkedik egy lánnyal és ebből az ismeretségből család jöhet létre, akkor van értelme megházasodni a tanulmányok befejezése előtt?

– Én úgy gondolom, hogy bármilyen jó, mély is legyen ez az ismeretség, zavarni fogja a tanulást. Ha a diák megházasodik, akkor a házasság kínozni fogja őt is és a feleségét is és gyermekeiket is, még akkor is, ha választottja a legjobb élettárs is lenne. Az ilyen fiatalembernek lelki és testi erejét arra kell összpontosítania, hogy képesítést szerezzen, és anélkül, hogy megszakadna, befejezze az egyetemet. Később pedig elrendezi a személyes életét. Hiszen ha szétszórja az erejét, akkor szüntelen a lelki és testi összeroppanás állapotában lesz.

A választott út helyes megkezdésének legfőbb előfeltétele – a lelki élet

– Atya, emlékszik arra a lányra, aki azt mondta Önnek, hogy gondolkodik a szerzetességről? Elmondta nekem, hogy évfolyamtársa olyan kérdéseket tett fel neki, hogy miért nem jár moziba, miért nem jár fiúk társaságába. Mit kellett volna felelnie?

– Azt kellett volna mondani: „Nekem ilyen kérdéseket saját bátyám sem tesz fel! Miért éppen neked válaszolnék rá?”

– Néhány nappal később újra találkoztak az egyetem környékén, és a fiú átölelte a vállát. Ő csak annyit mondott neki: „Szia” – majd bement az épületbe.

– Nem, rosszul járt el! Ebben az esetben ellen kellett volna állnia. Úgy viselkedett, hogy a fiúban olyan benyomás keletkezhetett: tetszik neki a modortalansága, ezért meg fogja ismételni. A lány most kissé nehéz életkorban van, és ezért ha fiatalemberekkel kezd barátkozni, az nem lesz hasznára. Azért sem kell velük beszélgetni, hogy úgymond ezzel segít nekik. Ha megismerkedett egy jóravaló, rendes fiatalemberrel, és elhatározta a házasságot, akkor először szólnia kell erről a szüleinek. Ők eldöntik, hogy a fiatalember rendelkezik-e egy jó család létrehozásához szükséges feltételekkel. De most, hogy ő még nem döntötte el, milyen életutat szeretne választani, nem jár haszonnal, hogy fiatalemberekkel ismerkedik, mert azok egyszerűen elcsavarhatják a fejét és elveszítheti a nyugalmát. A szerencsétlen fiatal fiúk és lányok, akik figyelmetlenek ezzel kapcsolatban, szüntelen fel vannak kavarva és nincs nyugalmuk. Az aggodalom, a nyugtalanság az arcukra van írva, tükröződik a szemükben is.

A női nem vonzalma a férfi iránt és fordítva, ez az emberi természet tulajdonsága. De mond meg ennek a kislánynak, hogy ennek még nem jött el az ideje. Egyelőre tanulmányaival törődjön. Azok a fiatal fiúk és lányok, akik korán elkezdik önmagukban táplálni a másik nem iránti vonzalmat, rátenyerelnek a „gombra”, még mielőtt eljönne annak az ideje. Később pedig, amikor eljött a kedvező idő, „gombjuk” már nyomva van és nem képesek átélni annak örömét, mert már átélték korábban, nem megfelelő időben. Azok az ifjak, akik figyelmesek önmaguk iránt ezzel kapcsolatban, ha megvárják a megfelelő időt, nagyobb örömben részesülnek, és amíg nem jön el ez az idő, lelki nyugalomban vannak. Nézd meg azokat az anyákat, akik testi és lelki tisztaságban éltek a házasságig. Milyen nyugodtak, függetlenül attól, hogy milyen sok gondjuk van.

Mindig hangsúlyozom, hogy a házasságig a fiataloknak igyekezniük kell, hogy amennyire lehetséges, minél inkább lelki életet éljenek és őrizzék meg tisztaságukat, amely kettős egészséget biztosít nekik. A lelki élet alapfeltétele mind a családi, mind a szerzetesi életnek. A mai világ hasonlít a bevetett búzamezőre. Amikor a búza kalászba szökkent, a mezőre disznók csörtettek és mindent széttapostak, feltúrtak. Most pedig ez a mező így néz ki: újraszántott föld, földbe tiport kalászok, és csak helyenként a széleken látható néhány épségben maradt búzakalász.

Minél több lelki munkálkodást folytat az ember fiatal korában, annál könnyebb lesz neki – bármilyen életutat is válasszon. Minél inkább felfegyverkezik a harc előtt és felkészül rá, annál könnyebb lesz a harc során, amikor körülötte lövedékek fütyülnek és bombák robbannak. Amíg a lány nem döntötte el, hogy szerzetes legyen-e vagy jó és odaadó anya, addig éljen tisztaságban. Mert most van lehetősége, hogy amennyire lehetséges, teljesen átadja magát a tanulásnak. Ha figyelmes a tekintete, a hallása iránt, ha elveti a tisztátlan gondolatokat, akkor később kevesebbet kell kitisztítania, mint ha figyelmetlen lenne. A fiatalember, ha pl. szép lánnyal találkozik, akkor munkába kell állítania a jó gondolatokat. Úgy tekintsen a lányra, mint valamilyen szent élő képére. Ha romlott lánnyal találkozik, akkor úgy tekintsen rá, mintha lánytestvére lenne. Mind Ádám gyermekei vagyunk. Meg kell őt sajnálnia, ahhoz hasonlóan, ahogy elszomorodna, ha tulajdon lánytestvére jutna ilyen állapotba.

– Atya, azonban ma az egyetemeken és más oktatási intézményekben a fiatalok nagyon sok kísértésnek vannak kitéve.

– Olyan fiatalokkal kell barátkozni, akik lelki életet élnek, hogy tudjanak egymásnak segíteni és lelki atmoszférában legyenek. Nem szabad túlozni. Sok olyan fiatalt ismerek, akik egyetemen tanulnak és tiszta életet élnek. Ezt kismértékű saját erőfeszítésükkel és Isten nagy segítségével érik el.

(Folytatjuk)